Nagyné Pintér Jolán, a GULAG Alapítvány elnöke elmondta, hogy a kutatások szerint már megközelíti az egymilliós számot az elhurcoltak száma, ennek a harmada minden bizonnyal menetközben, vagy kint el is hunyt. Legalább ennyi súlyos betegséggel érkezett haza és hunyt el ideje korán. A többiek fizikai és lelki adottságaiknak, és a szerencsésebb körülmények között eltöltött fogolyéveknek köszönhetik, hogy hosszabb életet élhettek.
Az 1930-ban alakult GULAG Főigazgatósága a belföldi és a bel- és külföldi politikai foglyokat osztotta szét a Szovjetunió kb. négyezer munkatáborába. Az 1939-ben létrehozott GUPVI Főigazgatósága a külföldi (értsd: elfoglalt, megszállt területek) lakosságát osztotta szét a lágerekbe. A táborokban nem keverték a szovjet őslakost a külföldivel, de a külföldi táborokban vegyesen voltak a nációk, és vegyesen a hadifogoly malenkijessel.
A nagy számú halálozások fő oka a rossz élelmezés volt, bár nekik legalább annyi jutott, mint a „szabad” szovjeteknek, de a rabszigeteken előfordult a kannibalizmus is. Érdekes: amíg a külföldi rabok zömében 1950-ig hazakerültek, addig a munkatáborok létszáma már 1948-tól emelkedni kezdett, 1950–53. között elérte az évi 2,5 millió foglyot. A háborút végigharcoló, de sokat látott, és az ottani helyzettel elégedetlen szovjet katonák kerültek ide.
A bevezetőben használt szám magasabb az eddig becsült 7-800 ezernél. Jolán asszony azt mondta, hogy ebben benne vannak a gyűjtőtáborokban – pl. Gödöllő, Szolyva, Temesvár, Foksány stb. – elhunyt tízezrek, és a szökés közben lelőttek ezrei is.
Hogyan történt az elhurcolás?
A legegyszerűbb eset, ha katonaként lett hadifogoly, és megúszta, hogy azonnal lemészárolják, mint azt a 8000 magyar és német katonát, akit ’45 februárjában Kamaraerdőnél tömegsírba lőttek. Malenkij robot – kicsi munka. Módszeresen a németajkú lakosságot célozták, őket mindenképp be akarták gyűjteni, de alkalmazták másutt is, különösen ott, ahol sokáig állt a front. Az ok az volt, hogy kell a jóvátételi munkára az emberi kéz és a tehetség. A másik ok az volt, hogy Magyarországon félévig állt a front, Sztálin őrjöngött, a tábornokok egymillió foglyot ígértek. Kellett az ember, ehhez a hazai németség kevés volt. Tudni kell, hogy várandós anyákat, leányokat is kivittek – a többit a képzelőerőre bízom. Óriási trükk volt az, hogy a szovjetek csak az általuk kiadott igazoló dokumentet fogadták el, és csalták az emberek ezreit, hogy itt, majd ott megkapják. Végül zárt gyűjtőtáborba vitték, beterelték, mint a nyájat, és másnaptól géppisztolyok meredtek rájuk. De volt más is, ha hiány volt. Például elszöktek Péterinél öten, lelőtték őket, kiterítették az árokpartra, majd a szembejövő szekerekről lerángatták a férfiakat. De volt olyan is, mint ami Jolán asszony szüleivel történt: már elment a front, és a határon elfogtak egy fiatalt. Akinek a címe nála volt, azt begyűjtötték a lakhelyükön. Az ő édesanyja 16 éves volt, Pesten szovjetek (!) elfogták, többen megerőszakolták, aztán kivitték a SZU-ba, ott közölték vele, hogy politikai fogoly, és 15 évet kapott, amiből nyolcat le is töltött. Édesapja ugyanígy járt.
A Honismereti Kör a nyolcvanas években kezdte számba venni a háború végén malenkij robotra elhurcolt áldozatokat. 1990-ben a Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe közelében volt az első szentmise a foglyok emlékére, és azóta is ekkor emlékezünk. A kutatómunka eredményeként ma azt mondhatjuk, hogy 600–650 vecsési embert – férfit és nőt (!), németet és magyart – hurcoltak ki kényszermunkatáborokba.
A magyar kormány 2015-öt a GULAG-ra elhurcoltak emlékévének nyilvánította. A német nemzetiségi és a városi önkormányzat pályázatot hirdetett egy emlékmű elkészítésére a Hősök Ligetében. A talapzat alapját Petz Márton úr készítette el. Az emlékmű talapzata Oláh Katalin Kinga szobrászművész alkotása, és felavatása 2015. október 4-én történt. Német és magyar nyelvű felirata a következő: A „malenkij robotra” elhurcolt vecsésiek emlékére 1945–2015.
Oláh Katalin Kinga szobrászművész megnyerte az emlékmű elkészítésének pályázatát is. A szobor fölszentelése 2019. szeptember 29-én volt.
2023. október 1-jén a városi és a német nemzetiségi önkormányzat, valamint a Kulturverein szervezésében történt a megemlékezés. Dr. Huszka Mihály plébános atya celebrálta a szentmisét az elhurcoltak emlékezetére. Az énekek között a legszebb, legmeghatóbb a Foglyok fohásza, ami németül és magyarul is könnycseppet csalogató. Csodálatos hitvallás a magyar haza utáni vágyakozásról. Idézünk belőle:
„Idegen földön, óh Anyánk,/hol nincs otthonunk és hazánk,/a foglyok szíve haza sír,/szép magyar földre visszasír. /A foglyokra nézz, sorsuk mily nehéz,/ó szánd meg őket, hozd vissza őket,/viharban annyit szenvedőket.
Kiket elföd más hon pora,/ s így nem jöhetnek már haza,/szívünk fohásza Hozzád száll,/könyörögj értük Fiadnál!/Anyánk reánk nézz, könnyünk mily nehéz,/ó szánj meg minket, vigasztalj minket,/viharban annyit szenvedőket.”
A megemlékezés a Hősök Ligetében, a Malenkij szobornál folytatódott. Közreműködött a Wetscherer Nachtigallen énekkar. Az emlékezés koszorúzással fejeződött be.
Szalontai János
