Márciusban Vecsésre is megérkezett az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) levele, melyben afelől érdeklődött a kórházfenntartó, hogy az önkormányzat hajlandó-e állami fenntartásba adni a Vecsési Szakorvosi Rendelőintézetet? A városvezetés egységesen foglalt állást és nemmel felelt a kérdésre.

Ilyen levelet nem csak Vecsés kapott, valamennyi önkormányzatot megkeresték, ahol nem állami fenntartású járóbeteg szakellátás működik (136 ilyen intézmény van az országban). A megkeresés nem előzmény nélküli, a belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, Takács Péter tavaly ősszel beszélt arról, hogy vizsgálják a szakrendelők állami tulajdonba vételének lehetőségét. Ehhez kapcsolódva az OKFI január óta gyűjti a nem állami fenntartású intézmények működésével kapcsolatos információkat.
A helyhatóságoknak küldött levélben többek között azzal érveltek a központosítás mellett, hogy az állami átvétellel javulhat a járóbeteg szakellátási feladatok hatékonysága, egyúttal lehetőséget jelent a betegutak egységesítésére és a várakozási idők rövidítésére.
A központosítás ötlete nem most született meg, az önkormányzatoknak 2013-ban volt először lehetősége arra, hogy önként adják állami fenntartásba a szakrendelőket. Sajtóinformációk szerint ezzel csekély számú helyhatóság élt.
A környékbeli települések közül Gyálon, Gyömrőn és Monoron kerültek állami kézbe a szakrendelők – ezek a települések először a megye kezébe adták a fenntartást, majd onnan került át az államhoz
– előbbit a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, utóbbi kettőt a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet működteti.
A Vecsési Szakorvosi Rendelőintézet fenntartásával kapcsolatos döntésről Szlahó Csaba polgármester így nyilatkozott: „Az Országos Kórházi Főigazgatóság levélben kereste meg azokat az önkormányzatokat, amelyek 10 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak az egészségügyi szolgálat fenntartásához. A Vecsési Szakorvosi Rendelőintézet a járóbeteg szakellátás tekintetében a Vecsési Önkormányzat fenntartásában működik. Az elmúlt 10 évben igyekeztünk nagyon sokat tenni azért, hogy folyamatosan fejlesszük a járóbeteg szakellátást, ez szerintem meg is látszik az intézményeinken. Pályáztunk eszközökre, sokféle szakrendelés van, ennek köszönhetően nagyon sokan járnak ide. Tudjuk, hogy ez nem mindenkinek öröm, a vecsésiek szempontjából ez több várakozást jelent, de legalább vannak orvosok, akik ellátják a betegeket. Nincsenek jó tapasztalataink azokban az esetekben, mikor egy-egy kórház átvette az ellátást, ezért úgy fogalmaztuk meg válaszunkat, hogy továbbra is ragaszkodunk a szakorvosi rendelőintézet fenntartásához. A testület ebben egységesen foglalt állás, mert úgy gondoljuk, hogy a fenntartás itt Vecsésen jó kezekben van.”
VN 

Vélemény

Egy másik település lakójaként szembetűnő, hogy Vecsés hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi ellátásra. Komoly célként tűzte ki maga elé a városvezetés, hogy Vecsés legyen „sportos és egészséges város”, és a szlogent néhány év alatt valódi tartalommal töltötték meg. A szakorvosi rendelőintézet épületének és eszközeinek modernizálása, az Alapellátási Központ felépítése (ahol az ország egyik legmodernebb mentőállomása is helyet kapott), illetve az elmúlt hónapokban végrehajtott energetikai korszerűsítések mind ezt mutatják. Igaz, Vecsésen is előfordul, hogy például az országosan jelentkező orvoshiány fennakadást okoz a rendelésekben, de az intézmény vezetése megteszi, ami tőle telik ebben a helyzetben. A felmerülő hiányosságokat igyekeznek minél hamarabb orvosolni. 
Bár a működés nem hibátlan, nem túlzás azt állítani, hogy a vecsési egészségügyi ellátás minősége az állami fenntartású intézményekhez képest még mindig jóval az országos átlag fölött van. Ezt az állapotot kellene megőrizni, ami nem lesz könnyű, de helyben még mindig több esély van rá, mint amekkora a több sebből vérző nagy egészségügyi ellátórendszerben lenne. 
Varga Norbert