Áprilisban a vecsési ritmikus gimnasztikázók – sok más viadal mellett – esztétikus gimnasztika versenyen jártak, és ha már ott voltak, mindkét csapat arany éremmel térhetett haza!

Zahradnik Gina több mint hét éve vezeti a Vecsési Sportegyesület ritmikus gimnasztikázóinak munkáját, hihetetlen energiát beleölve a versenyzők felkészítésébe és versenyeztetésébe. Mindezt úgy, hogy a csinos sportolónő nemrég lett édesanya.

„Eddig csak ritmikus gimnasztikát oktattunk, de az esztétikus gimnasztika is nagyon elterjedt, mi is nyitottunk felé. Egy serdülő és egy junior csapattal vettünk részt a versenyen, és mindkét együttes aranyérmet nyert” – mondta a legfrissebb sikerekről

De mitől másabb az esztétikus gimnasztika a ritmikustól?

„Sokkal lágyabb, nem annyira elem-elem hátán a gyakorlatok, és a legfontosabb, hogy nincs kéziszer és kizárólag csapat gyakorlatok vannak. Minimum 4, maximum 10 fős csapatok indulhatnak, nincs különbség a létszámban, egy négy fős csapat simán versenyezhet, mondjuk egy nyolc fős társasággal. Mi 6 és 7 fős csapattal voltunk ott a versenyen” – tartott rövid szabálymagyarázatot.

Gina jelenleg hét városban is tart edzést gyerekeknek, Vecsés mellett Budapesten, Gyálon, Alsónémediben, Kecskeméten, Bugyin és Dunavarsányban is vannak kezdő, haladó és versenyző besorolású sportolói.

„A lányoknál még mindig a legnépszerűbb sportág, nagyon szeretik benne a kéziszereket, a szép tartást. Ahhoz nem kell valakinek versenyszerűen űznie, hogy szép tartása legyen. Egyébként sem fontos, hogy mindenkiből versenyző legyen. Az már az első pár alkalom alatt látszik ki az, aki igazán tehetséges, de ezzel mit sem ér, ha nem párosul a tehetség szorgalommal. Sokszor előfordult már, hogy egy szimplán szorgalmas versenyző többre vitte, mint aki esetleg tehetségesebb volt, de nem volt szorgalmas” – mondta a sportága szépségéről, rejtelmeiről.

Gina az edzősködés mellett sportágában bíróként is dolgozik, de saját bevallása szerint nem is nagyon szereti bírói szemmel nézni a versenyeket. Ahol pontozásos sportág van, ott sose lesz igazság.

„Szerencsés vagyok, a szakosztályban rajtam kívül 10 edző dolgozik még és jól be tudjuk osztani az edzéseket. Szeretnénk még terjeszkedni, a csoportoknak több és hosszabb edzéseket biztosítani. Nagy reményeket fűzünk az új csarnokhoz, hogy talán egy-egy napot mi is edzhetünk majd ott. Majdnem minden hétvégén megyünk valamilyen versenyre, de nagyon készülünk a júniusi rg-gálára, ami a vecsési új kézicsarnokban lesz. Itt szeretnénk egy gálaműsorban bemutatni a vecsési ginmasztikás lányokat” – emelte ki az idei év egyik legjelentősebb bemutatóját.

Sz. Gy.