Március 5-én tartotta meg az önkormányzat a betegség miatt elhalasztott kultúra napi ünnepségét. Az rendezvénynek a Bálint Ágnes Kulturális Központ adott otthont, az eseményen a város kulturális kitüntetéseit is átadták.
Az ünnepség kezdetén a polgármesteri hivatal munkatársa, Csurgó Józsefné Gyarmati Ildikó köszöntötte a megjelenteket, majd a Himnusz közös eléneklésével – melyben közreműködött a Vecsési Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanáraiból álló zenekar és a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Balla Péter Népdalkör – kezdődött el az ünnepi műsor. Ezt követően Szabó István, a Pest Vármegyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet a magyar kultúra sokszínűségéről. Hangsúlyozta, a magyarságnak elképesztő méretű kulturális hagyatéka van, melyet becsülni, ápolni kell a most élőknek, hogy legyen mit tovább adni a következő generációknak.
Ezt követően a város kulturális kitüntetéseit adta át Szlahó Csaba polgármester és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő. Vecsés Város képviselő-testülete a kultúra területén huzamosabb időn át kifejtett áldozatos munkája elismeréseként Köszönő Oklevél kitüntetésben részesítette Baráth Máriát, aki 22 éve tevékenykedik a város intézményiben. Számos kulturális rendezvény köthető a nevéhez, színvonalas színházi előadások és koncertek szervezője, lebonyolítója.
Elismerő oklevél kitüntetésben részesült a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója, Kis Tóth János, aki 33 éve dolgozik a város intézményeiben. A több mint három évtized alatt számos civil szerveződés megalakulásánál vállalt jelentős szerepet, hosszú időn keresztül szervezett alkotótáborokat gyerekeknek, a kulturális központ igazgatói kinevezése előtt pedig a József Attila Művelődési Ház megbízott vezetőjeként dolgozott. Elévülhetetlen érdemei vannak a város kulturális életének előmozdításában, az évtizedek alatt számos városi rendezvényt álmodott meg és vett részt azok szervezésében.
A kitüntetések átadása után Földes László, művésznevén Hobo verses előadását láthatta a közönség a BÁKK színpadán.
VN













