Három év kihagyás után március 4-én rendezték meg újra a Vecsés Városi Borversenyt, melyre 51 bormintát adtak le a nevezők.

Ez ugyan némileg elmarad a korábbiaktól, a koronavírus-járvány előtti időkben 70-80 bormintát is neveztek a vecsési versenyre, de a Covid miatti kényszerű kihagyás visszavetette az érdeklődést. A környező településeken, például Péteriben és Ócsán is kisebb létszámmal tudták megrendezni a borversenyeket.

A beküldött nedűk azonban jó minőségűek voltak, a szakmai zsűri és a közönség is elismerően nyilatkozott a borokról. A verseny március 4-én 16 órakor kezdődött, a mintákat egy nappal korábban kellett leadni. A szakmai zsűrit idén három fő képviselte: Megyeri Szabolcs, László Lóránt és Bodó Csaba mondta ki az ítéletet a bormintákra. Idén az összes bort bírálhatta a közönség is – tudtuk meg Várszegi Csabától, aki az esemény műsorvezetői feladatait is ellátta.

– A nevezők között természetesen a ve­csé­siek voltak többségben, de kaptunk bormintát budapesti és ócsai borászoktól is. A 22-es évjáratú borokat fehér, rozé és vörös kategóriák szerint bírálták, illetve ó fehér és ó vörös kategóriában lehetett még bormintát nevezni. A beérkező minták nagyjából fele ó bor volt. A kategórianyerteseken túl a verseny legeredményesebb borát, azaz a szakmai zsűri bírálata alapján a legmagasabb pontszámot elért nedűt külön is díjazták. Emellett az önkormányzat támogatásával a Vecsés Város Bora cím is gazdára talált, amelyet a szabályzat alapján kizárólag vecsési borász kaphat meg
– összegzett Várszegi Csaba.

A szakmai zsűri értékelése alapján a fehérborok kategóriáját Petz Márton chardonnay bora nyerte, a rozé kategóriát az ócsai Gyuris Zoltán kékfrankosa nyerte, a vörös borok között pedig a vecsési Sárosi István cabernet sauvignon borát ítélték a legjobbnak. Az ó fehérborok kategóriáját szintén Gyuris Zoltán nyerte egy 2021-es rajnai rizlinggel, míg az ó vörösborok között az ócsai Barizs testvérek 2019-es
cabernet sauvignon–merlot cuvée bora bizonyult a legjobbnak.

A közönség a vecsési Prof. Dr. Sár­váry András 2022-es Tokaji Furmint és Tokaji Hárslevelű borát választotta a legjobb fehérbornak. Rozé kategóriában az ócsai Barizs testvérek 2022-es kékfrankos rozéja, vörös kategóriában pedig a 2022-es évjáratú Ikervér elnevezésű cabernet sauvignon-merlot cuvée-je kapta a legtöbb szavazatot. A legjobb ó fehérbornak a budapesti Martin Ferenc 2020-as chardonnay-ját választották, a legjobb ó vörös pedig a Barizs testvérek 2019-es cabernet sauvignon–merlot cuvée bora lett, amely az összesítésben a legeredményesebb bor címet is elnyerte.

A Vecsés Város Bora megtisztelő cím birtokosa 2023-ban Petz Márton, aki 2022-es évjáratú chardonnay borával a legjobb eredményt érte el a vecsési borászok között.

varga