Húsz évvel ezelőtt, 2003-ban alakult meg a vecsési Balla Péter Népdalkör. A kerek évfordulót február 26-án a Bálint Ágnes Kulturális Központban ünnepelte az egyesület.

Két évtized hosszú időnek mondható egy egyesület életében. Különösen igaz ez, ha olyan termékeny húsz évet tudhatnak a hátuk mögött, mint a Balla Péter Népdalkör, hiszen számos díj és elismerés birtokosa a vecsési kórus – fontos megemlíteni, hogy a népdalkör mellett egy nagyszerű citerazenekar is működik az egyesület égisze alatt. Sikereket értek el többek között a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) által meghirdetett népzenei versenyeken, hat Arany Páva díjuk mellett egy Arany Páva nagydíjjal is büszkélkedhetnek, indultak a Vass Lajos Népzenei Szövetség népzenei versenyein, 2018-ban kiemelt nívódíjban részesültek. Egy népzenei verseny jelenleg is zajlik, a Balla Péter Népdalkör pedig már a középdöntőben várhatja az áprilisi folytatást. Katonáné Gergely Tünde, a népdalkör vezetője elmondta, az idei Szomszédolás Fesztivál keretében szeretnének rendezni egy minősítő hangversenyt. Ha az elképzelésük megvalósul, akkor Vecsés adhat otthont a rendezvénynek.

A vecsési énekesek sok helyen megfordultak a népdalkör húsz éves fennállása alatt. Az ország határain túl is számos fellépésük volt, a Felvidéken négyszer, Erdélyben háromszor léphettek színpadra. Katonáné Gergely Tünde elmondta, valamennyi külföldi fellépésük közül talán a 2018-as kínai kórusfesztiváli szereplésükre a legbüszkébbek. A kínai utazás önmagában egy örök élmény, amit a fellépés csak fokozni tudott, a vecsési népdalénekesek produkciója kuriózumnak számított a fesztiválon, a közönség nagy ovációval és vastapssal hálálta meg a remek produkciót. Utazásaik során a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek, az utakat úgy tervezik meg, hogy a hasonló helyi csoportokkal is tudjanak találkozni. Ezek a programok azért is fontosak, mert a zene szeretetén túl az együtt megélt élmények kovácsolják össze a népdalkör közösségét.

A Bálint Ágnes Kulturális Központban megtartott ünnepségen részt vett Szlahó Csaba polgármester, Kis Tóth János intézményvezető – aki alapító tagja az egyesületnek –, Földi Károly vállalkozó, akit a népdalkör mecénásának is nevezhetünk, továbbá elfogadta a meghívást Birinyi József népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke – aki az ünnepségen olyan különleges hangszereket is megszólaltatott, mint a tilinkó és a moldvai kaval –, Légrádi Eszter, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagja, és a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület elnöke, Teng Wei Jie, valamint Geng Jie alelnök asszony – aki a kínai fellépésre is elkísérte a népdalkört –
is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.

VT info, fotó: Katona Csaba