Február 16-án és 17-én rendeztük meg a farsangi jelmezbált.
A felsős iskolai farsangunk fekete-fehér buli volt. Ez egy olyan buli, ahol a dress code szigorúan fekete-fehérre korlátozódott, azaz mindenki csak ezeket a színeket viselhette a jelmezében. Az ételekről és italokról a szülők gondoskodtak, voltak finom retro szendvicsek, szörpök, sütemények, chipsek. A zenét, hangosítást és fényeket Horváth Boti és Hajdú Kende, iskolánk volt tanulói biztosították. A diákok ezen a délután igazán jót lazulhattak, barátkozhattak, táncolhattak, nagy sikere volt a tombolának.
Az alsó tagozatos gyerekek már az előkészületekben is nagyon lelkesen vettek részt. Beszélgettünk a farsangi szokásokról, jelmezeket terveztünk, munkáinkkal feldíszítettük a tantermeket, meséltünk, verseltünk.
Amikor eljött a nagy nap, a levegőben tapintható volt az izgatottság. Az öttagú zsűri ámulattal figyelte az igényesen elkészített jelmezeket. Volt Bádogember, Joker, jegesmedve, Sherlock, Lego, tejesdoboz, esőfelhő és még sorolhatnám a szebbnél szebb jelmezeket.
Csodálatos volt a 3.b osztály csoportos produkciója. Minden idők leghíresebb karneváljával, a Riói karnevállal hozták meg a farsangi hangulatot, amit capoeira előadással koronáztak meg. Felkészítőjük Fejérné Gál Tímea tanító néni volt.
A 4. a osztály is bámulatos előadással kápráztatta el a közönséget. A Hupikék Törpikék elevenedtek meg előttünk. Kovács Dóra, iskolánk volt tanulója készítette fel őket.
A Dream Dance Academy tánccsoport Toy című koreográfiája után mindenki táncra perdült. A lányok Pongó Nelli néni tanítványai.
Ezután következett a várva várt tombolahúzás. Értékes nyeremények, többek között fantasztikus torták találtak gazdára.
A tombolahúzás után elkezdődött a farsangi buli. Fergeteges hangulat kerekedett. A zenét Kenyó Andi néninek köszönhettük.
Tombolán kívül zsákbamacskát is vásárolhattak a gyerekek, akik nagyon örültek a sok-sok meglepetésnek.
A bulihoz és a jókedvhez hozzátartozik a finom szörp és sokféle sütemény is.
A szülők gondoskodásának köszönhetően volt mindenből bőségesen. Ezúttal megragadom az alkalmat, és megköszönjük a szülőknek a sok-sok finomságot, segítő kezet!
Kovács Krisztina, Kissné Fehér Judit