Idén december 9-én került sor a Bálint Ágnes Kulturális Központban a 12. évfolyamosok szalagavató ünnepségére. Az egész estét kitöltő, sokszínű program bővelkedett felemelő és megható, komoly és tréfás pillanatokban egyaránt.
Hagyományosan a 11. évfolyam nyitótáncával, a palotással vette kezdetét az ünnepség. Ezután Osikoviczné Csendesi Mária igazgató köszöntője következett, aki ezen a szép estén jelen lévő ünnepi érzések közül kiemelte a büszkeséget, a felelősségérzetet, az összetartozást és a hálát, melyeket a végzősöknek feltűzött szalag jelképez. A két 12. osztály nevében Somoskői Renáta és Cser Zsófia mondott ünnepi beszédet, kiemelve a négy gimnáziumi év jellemformáló, kamaszból fiatal felnőtté érlelő erejét.
Az ünnepi műsorban az iskola tanárai és dolgozói egy fergeteges cigánytánccal lepték meg a végzősöket, majd Balázs Dorottya Szilvia ének-zene és kóruskarnagy művésztanár virtuóz hegedűjátékában gyönyörködhetett a közönség.
Rövid szünet után került sor a szalagtűzés ceremóniájára. Először dr. Huszka Mihály plébános atya megáldotta az odakészített szalagokat, amelyek közül a legelsőt két tizenkettedikes diák az igazgatónőnek tűzte fel, ezután az igazgatónő a két végzős osztály osztályfőnöknek, Nagy Lászlónak és Kaposi Gábornak, ők pedig szép sorban a végzős diákoknak.
Amíg a végzősök az osztálytáncukhoz készülődtek, a Blechkraft fúvós formáció kápráztatta el a közönséget. Ezt követően a tizenkettedikesek könnyed, táncos előadásai következtek, majd Balázs Dorottya Szilvia tanárnő zongorajátékát hallhatta a közönség. A következő előadás egy latin táncos produkció volt, melyet az iskola 7.a osztályos tanulója, Greff Kendra Jázmin Ábrahám Erikkel párban mutatott be.
A végzős diákok is készültek meglepetéssel osztályfőnökeiknek. A két osztály egy-egy saját szerzeményű vicces jelenettel rukkolt elő, humorosan jelenítve meg osztály és osztályfőnöke bensőséges kapcsolatát. A meglepetés részeként személyre szóló ajándékokat is átadtak Nagy László és Kaposi Gábor tanár úrnak.
Ezután még egy szünet következett, hogy utána végre sor kerülhessen szalagavató ünnepség fénypontjára, a keringők bemutatására. Mindkét osztály kétszer táncolta el keringőjét, így a közönség kellőképpen kigyönyörködhette magát a csodaszép ruhákban, az üde fiatal arcokban és a jól begyakorlott mozdulatok harmóniájában. Legvégül régi szokás szerint a végzősök szüleikkel, hozzátartozóikkal és tanáraikkal is táncoltak.
Telek Péter Pál, igazgatóhelyettes