Október 2-án 28 gyermek vette magához az Oltári­szent­séget ünnepélyes szentmise és elsőáldozás keretében a Ve­csési Petőfi téri Jézus Szíve plébániatemplomban.

Nagyon ritkán látható ilyen zsúfoltan a templom. A gyerekek fegyelmezetten viselkedtek, és felkészülten, tiszta lélekkel várták, hogy az Úr Jézus betérjen a szívükbe.

Dr. Huszka Mihály plébános atya úgy szólt a gyerekekhez, mintha egy nagyapa mesélne el egy kétezer évvel ezelőtt megtörtént igaz történetet. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek hitre való nevelésében a szülők, a hitoktatók és a papok egymás munkatársai kell, hogy legyenek.

Felhívta a figyelmet a szentmise-látogatás fontosságára az elsőáldozás után is, valamint az esti ima és a Szentírás olvasásának jelentőségére. Úgy fogalmazott, illetve idézett, hogy „a szentáldozás sztráda a Mennyország felé”.

A 28 elsőáldozó a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 4. évfolyamának, valamint a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolának alábbi tanulói voltak: Antal Kata, Bagi Máté, Boga Szilárd, Boros Benett, Böjte Nimród, Dénesi Attila, Fazekas Noémi, Ghassemi-Nejad Jázmin, Hajbel Ádám, Huber Dorottya, Hursán Lena Anna, Kállai Gergő, Kohr József Hunor, Koplányi Ádám, Lehoczki Linett, Lipcsei Dávid, Matheisz Annamária, Mayer Dorottya, Moldovai Károly, Papp Sára, Sándor Dóra, Scheiling Alina, Selmeczi Ádám, Tábi Brigitta, Tóth-Berényi Áron, Vass Bence, Vennes-Lázár Dániel, Zsiga Ramóna.

Köszönetet szeretnénk mondani Huszka Mihály atyának és a hitoktatóknak, Koncsikné Szilvay Anna – Panni néninek, Vrankó Gézáné – Kati néninek és Peresáné Kállay Georginának, akik segítségével a gyerekek felkészültek a szép és emlékezetes eseményre.

Örömteli ünnep volt a gyerekek, a családok, s az egyházközség számára is.

Papp Andrásné Vég Bernadett