A családdal mentem erdélyi körútra. Kimaradt az elmúlt két év, már nagyon kívánkoztam régi barátaim meglátogatására. Természetesen Gyergyószárhegy nem maradhatott ki a majd kétezer kilométeres túrából. Közel húsz alkalommal jártam már náluk. Kétszázat közelíti azoknak a Vecsésieknek a száma, akiket odavittem és nem sokkal marad el mögöttük, akiket Vecsésen fogadhattam.

Libán felől érkeztünk meg, és ami rögtön feltűnt, hogy szépek, rendezettek az utcák, több lett az aszfaltozott utcák száma. A községháza előtti terület térkövezve, a környező épületek gondozottak. A polgármesteri hivatalban Danguly Ervin polgármester egy tárgyalás után nagy örömmel fogadott. Két évtizedes barátság köt össze bennünket. Elmondta, hogy csatornázottságuk 100 százalékos, de a rákötési hajlandóság – enyhén szólva is – lehetne jóval nagyobb. – Ismerős gond ez nálunk is – jegyzem meg.

A főtéren ez a termény kiállítás várta a vendégeket. Jól látható a tér és a Községháza rendezettsége

– A vízhálózat is teljes, de a beüzemeléssel, a gépészeti résszel gondok vannak. Cserére és felújításra szorulnak, ez még idő és pénz – fejezi be.

– Ember, szépek az új utcák – mondom dicséretként. – Hátha szerencsénk lesz, akkor milyen lesz! – mondja. Meséli, hogy első polgármestersége kezdetén, egy rövid szakasz volt csak aszfaltozva, azóta már közelítik a harmadát, és ha a most benyújtott pályázatokat befogadják és megvalósítják, akkor elérik a 70 százalékot. Adja Isten, hogy sikerüljön!

Kérdésemre elmondja, hogy a testületen belül békés, kiegyensúlyozott a viszony és a tervek szerint tudnak haladni.

Felvetem, hogy jeles év az idei a két település életében. Rám csodálkozik, mire mondom, hogy idén 25 éves a testvértelepülési kapcsolat.

– De jó, hogy felhívtad a figyelmemet. Felveszem a kapcsolatot Szlahó Csaba polgármester úrral, hogy mindkét településen emlékezzünk meg erről magunkhoz méltó módon. A legjobb a két káposztafeszt lenne. Mi mennénk hozzátok, ti jönnétek hozzánk.

Adja Isten, hogy így legyen!

Terményeiket kínáló sátrak a káposztafesztiválon. Háttérben a 17. századi ferences kolostor épülete

Azzal köszönünk el egymástól, hogy idén még találkozunk és kérem tőle, hogy küldjenek hírt a község életéből.

A rövid idő alatt meglátogattam a ferences kolostorban Böjte Csaba testvér gyermekotthonát. A 14 gyermek iskolában volt, ebédet készítették számukra. Minden tiszta és rendezett. Van egy másik otthon is. Ott 27 gyermek kap lehetőséget tanulásra és ellátásra. Örömteli hír, hogy hosszas huzavona után nyártól – most mi is bejutottunk – látogatható lesz a Lázár-kastély is. Az 1200-as évek elejei plébániatemplomhoz az út a ravatalozóig aszfaltot kapott, innentől az egyházé a terület, közösen kellene folytatni.

Szállásadónk elmondta, hogy a járvány múltával egyre több a vendég. A házigazda, Vili barátom a kulcsos házhoz szaunát és parajdi sós, meleg fürdőt készít a vendégek kényeztetésére. Hozzáteszi, nem ő az egyedüli, aki így bővíti a szolgáltatását. Ezt Laci barátom is megerősíti egy későesti látogatásnál. A fa, a káposzta, a pityóka, a juh mellett a falusi turizmus, ami a megélhetést biztosítja. A turista részt csak megerősíthetem: kitűnő ételek mellett a legkényesebb igénynek megfelelő szállás kapható.

Persze, nem lennénk őszinték, ha egy veszélyről nem beszélnénk. Régi székely mondás. hogy a medve nem játék. Meg az is, hogy ha szerencsénk lesz, akkor látunk medvét, ha még nagyobb szerencsénk lesz, akkor nem látunk. És most lépten-nyomon medvébe lehet botlani. Szárhegyen is mindennapos vendégek, aratáskor a kombájn egy medve családot riasztott fel. A plébániakertbe beszokott egy medve szilvaéréskor, egy hetet ott időzött és mindent leszüretelt. A Szent Anna tónál folyamatos a medve veszély, mi is láttunk, a tóőr elmondta, hogy Tusnádfürdőn, amíg hazaért kilenc medvét számolt meg. Gyimesbükkön Deáky András barátomnak három bárányát vitte el egy alkalommal. Háromszéken gelencei barátaim szerint is mindennapos a medvelátogatás. Hosszan lehetne folytatni a sort, amiben akad tragédia is. Ami a szomorú, ha valaki saját vagy más életét akarja megmenteni és a medvét bántalmazza, akkor komoly pénzbüntetéstől a börtönig terjedhet a büntetés.

De ezt a témát is zárjuk viccel. Laci barátommal együtt abban egyeztünk meg, hogy javasolni kellene az EU-nak, hogy ne csak a migránsokat, hanem a medvéket is osszák el kvóta szerint.

Szalontai János