Közös megemlékezést tartott az Orbán Balázs Erdélyi Kör és Vecsés Város Önkormányzata június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Megmaradás emlékműnél.
A Magyarország megcsonkítását eredményező trianoni békeszerződést 102 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá a a versailles-i Nagy-Trianon palotában. Az évforduló napját az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává.
Az emlékműnél egybegyűlteket Pintér László köszöntötte. A megemlékezés elején egymást követően hangzott el a magyar és a székely himnusz, majd Szűcs Lajos országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a 102 évvel ezelőtti megalázó és kegyetlen ítélet következtében vált határon túli magyarrá több millió honfitársunk, mezőgazdaságilag is jelentős területeket vesztett az ország és darabokra hullott szét az addig virágzó gazdaságunk.
– Trianonnal hatalmas csapás ért minket, de még ezzel sem törtek meg bennünket a magyarságunkban. Bárhol is legyünk a világban, számíthatunk egymásra – hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy 2011-ben jött létre a Bethlen Gábor Alap, amely legfőbb célkitűzése a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése, és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása. Az elmúlt évtizedben így számos magyarok által működtetett külhoni iskola, egyház és civil szervezet támogatása valósulhatott meg.
– Ez is bizonyítja, hogy a határok nem szakítják, és nem szakíthatják szét a nemzetet – tette hozzá.
Szűcs Lajos kitért a kárpátaljai magyarok helyzetére is, akik rendkívül nehéz időket élnek át az orosz-ukrán háborús konfliktus miatt. Elmondta, hogy az anyaország segítő kezet nyújt a háború elől menekülőknek. Magyarország több mint 720 ezer menekültet fogadott be, akiknek munkát biztosítanak, a betegek és a sebesültek ellátását is lehetővé teszi a kormány, 1000 ukrán fiatalnak ajánlottak föl tanulmányi ösztöndíjat, továbbá a lerombolt iskolák, óvodák újjáépítésében is segítséget ajánlottak fel. Mindezek mellett Magyarország napi 8 millió köbméternyi gázszállítási kapacitást garantál Ukrajna számára ezekben a súlyos időkben is. Hozzátette, hogy Magyarország politikájának folyamatosan a béke oldalán kell állnia és a magyarok érdekeit szem előtt tartva ki kell maradni a háborúból.
A beszédet követően a Czövek Olivér Református Óvoda Napsugár csoportja előadása, majd a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar produkciója következett. A Szózatot Varsa Márton szavalta el, utána a Bálint Ágnes Óvoda Kukori csoportja adott elő Moldvai mulatság játékfüzért. A megemlékezés végén Szlahó Csaba polgármester és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, továbbá a helyi pártok, civilszervezetek és egyesületek képviselői helyeztek el koszorút az emlékműnél.
Szöveg és kép: varga













