
A hagyományokhoz híven ebben az évben is palacsinta jutalomban részesítette Szlahó Csaba polgármester a vecsési iskolák kitűnő tanulóit. A gyerekek az elismerő és biztató szavak mellé nutellás és lekváros palacsintát kaptak.
Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt elmaradt ez a hosszú évekre visszanyúló hagyomány, de idén ismét lehetővé vált a közös palacsintázás.
Hanek Gábor közreműködésével Szlahó Csaba polgármester a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskolában 120, a Halmi Telepi Általános Iskolában 129, a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban 113, míg a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában 130 gyermeket részesített „édes jutalomban”.
Az intézmények összlétszámához viszonyítva mind a négy iskolában a kitűnő és a jeles tanulók aránya idén is nagyon jó. Bár, ahogy Szlahó Csaba polgármester a palacsintázás során a gyerekeknek elmondta: Nem baj, ha valaki nem színötös. Hiszen nem mindig csak a 100 százalékos teljesítményt kell értékelni, hanem a szorgalmat és a törekvést is a jó eredményre.
Június 9-én, csütörtökön az Andrássy és a Halmi Telepi Általános Iskola diákjai vettek részt a közös palacsintázásban, június 10-én délelőtt pedig a Petőfi és a Grassalkovich Iskola tanulói következtek.
Forrás: www.vecses.hu, fotó: Szappanos Krisztina













