Átadták a felújított Hősök ligetét

Szlahó Csaba polgármester és Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester adta át a felújított parkot

A megújult parkot a Magyar Hősök Emléknapján, május 29-én avatta fel Szlahó Csaba polgármester és Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester. Az ünnepség végén koszorúzással tisztelegtek az első világháborúban elesett vecsési hősök emléke előtt.

Befejeződött Vecsés legidősebb parkjának felújítása. Fontos helyszín ez a város életében, hiszen a Czifra csárda, a Fő út és a Város utca által határolt területen lévő Hősök ligete volt a település egykori centruma, a teret körülölelő falusi részből fejlődött ki a mai Vecsés. A parkban áll az első világháborúban elesett vecsési hősök tiszteletére állított emlékmű és a málenkíj robotra elhurcoltaknak emléket állító szoborcsoport, továbbá itt található a vecsési közösségi és kulturális élet kiemelkedő alakjának, Róder Imrének az emlékoszlopa is. Ezáltal a helyszín teret ad a múltidézésnek, az emlékezésnek, de csak egyszerűen megpihenni is jó itt egy meleg nyári napon, a hűsítő árnyékot adó fák lombjai alatt lévő padokon.

Az ünnepségen Szlahó Csaba polgármester szólt először a megjelentekhez. Elmondta, vegyes érzésekkel érkezett a parkba, hiszen egyrészt gyászos és szomorú, másrészt büszkeségre ad okot az ittléte apropója.

– Gyászos és szomorú, mert egy értelmetlen háború (az első világháború) áldozataira emlékezünk, ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy az elődök örökségét ápolva a városvezetés felújította a Hősök ligetét – fogalmazott.

Beszédében hangsúlyozta, hogy az utókornak kötelessége emlékezni mindazokra, akik a legdrágább dolgot, az életüket adták a háborúban a hazáért. Elmondta, hogy az első világháborúban mintegy kilencmillió katona vonult be katonai szolgálat teljesítésére, ebből 3,8 millió az egykori Nagy-Magyarország területéről. Közülük 660 ezren veszítették el az életüket a küzdelmekben vagy a hadifogságban, köztük kétszáz vecsési honfitársunk is. Nekik állít emléket a Hősök ligetében található emlékmű, amely Branczeiz János és Massza Sándor munkája nyomán készült el éppen 100 évvel ezelőtt, 1922-ben.

Szlahó Csaba kiemelte, hogy Vecsésen hosszú évek óta tudatos tervezéssel igyekeznek rendbe tenni a város közterületeit, közparkjait, játszótereit.

– Ez nem csak azért van így, mert ezért választottak meg minket képviselőnek, ezért bízták ránk a város vezetését, hanem azért is, mert tartozunk ezzel az elődeinknek, akik letették ennek a településnek az alapjait, mi pedig ezekre építkezve tudunk tovább lépni – mondta a polgármester.

Ezt követően Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester mondott beszédet, melyben köszönetet mondott a beruházás résztvevőinek is.

– Hosszú út, több éves előkészítő munka vezetett idáig, hogy ma itt állhatunk a megszépült Hősök ligetében. Ez a terület volt a falu régi központja, szemben helyezkedett el az 1902-1903-ban épült községháza, de a római katolikus elemi iskola és a templom is itt állt a közelben. A Czifra csárda a tér szélén azóta is őrzi a város legrégebbi épen maradt épületeként az eltelt évszázadok emlékét – mondta.

Az alpolgármester kiemelte, hogy 2014-ben Frühwirth Mihály és Brunner Ferenc szorgalmazta a tér felújítását. Az első világháborús emlékmű és a Róder Imre emlékoszlop felújítása Brunner Ferencnek, a Fehér János Alapítvány egykori elnökének köszönhető, aki 2018-ban az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottsághoz nyújtott be pályázatot. Ebből a forrásból, valamint helyi lakosok adományaiból és az önkormányzat támogatásával valósulhatott meg az emlékművek felújítása.

Frühwirthné Halász Melinda megköszönte a támogatást Petz Márton családi vállalkozásának, melyet a munkálatok elvégzéséhez nyújtottak, Frühwirth Mihály helytörténeti kutatónak pedig a Hősök ligete bejáratánál elhelyezett táblán olvasható információk összegyűjtéséért mondott köszönetet. A tájékoztató tábla grafikai tervezését Cseszkó Renáta készítette.

A közparkot Petra Anna Gabriella és Mónusné Török Eszter tájépítészek tervei alapján újították fel.
A kivitelezés 32 millió 700 ezer forintba került, az anyagi forrást az önkormányzat saját költségvetéséből biztosította. A munkálatokat az IMZS Hungária Kft. végezte.

A beszédeket követően a történelmi egyházak vezetői– Heinemann Ildikó evangélikus lelkész, Dömötör Norbert református lelkész és Huszka Mihály plébános – mondtak áldást. Az 1044-es Róder Imre Cserkészcsapat előadásában elhangzott a Cserkészinduló, majd Vintura Valentina és Haramia Csenge szavalatát hallhatták a megjelentek. Az avatóünnepségen közreműködött a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület Fúvószenekara. Az esemény zárásaként a megjelentek koszorúkat helyeztek el az első világháborús emlékműnél.

Szöveg és kép: Varga Norbert