Hetente 80 gyermek vehet részt önkormányzati támogatással a vecsési családsegítő nyári napközis táborában, a Földfém Alapítvány ottalvós tábora pedig 30 gyereknek ígér tartalmas kikapcsolódást a Balaton parton.
Idén is tartalmas programokkal várják a gyerekeket a nyári napközis táborban, melyet ezúttal is a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ vezetője, Tárnokiné dr. Törő Krisztina és kollégái szerveznek. A tábor iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy lapzártánkig az összes helyet betöltötték a jelentkezők – az idei táborban 400 gyermek vehet részt –, de a pótlistára még most is érdemes feliratkozni, ahonnan úgy lehet bekerülni, ha valaki visszamondja a foglalást.
– Ez a tábor elsősorban az alsó tagozatosoknak szól, hiszen ők alkotják azt a korosztályt, akik még nem maradhatnak otthon felügyelet nélkül a nyári szünetben. A tábor célja nem a gyermekmegőrzés. Szeretnénk, ha tartalmasan töltenék el az idejüket a gyerekek, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a csapatépítésre, illetve naponta több programmal is készülünk, hogy legyen választási lehetőségük a résztvevőknek. Beiktattunk sok szabadtéri programot, lesznek csoportos játékok és kézműves foglalkozások, keddenként és szerdánként kirándulásokat szervezünk, péntekenként pedig uszodaprogrammal készülünk. Biztosított a napi négy étkezés, az ételeket a Központi Konyhában készítik. Saját családgondozóinkon kívül a négy vecsési iskolából is érkeznek tanárok a táborba, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel – ismertette a részleteket Tárnokiné dr. Törő Krisztina.
A június 20-ától július 22-éig tartó tábort kétmillió forinttal támogatja az önkormányzat, így a szülőknek csak a részvételi díj felét kell kifizetniük, ami egy hét esetén 8 ezer forintot jelent. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyerekeknek pedig mindössze 3500 forintot.
Ottalvós gyermektábor a Földfém Alapítvány támogatásával
A családsegítő tavaly szervezett először ottalvós tábort a Földfém Kft. alapítványának támogatásával. Akkor Balatonboglár volt az úti cél, idén júliusban pedig egy balatonlellei vízparti üdülőben lesz a gyerekek szállása.
– Ez a tábor inkább már a serdülőkorosztálynak szól, a programokat is ennek megfelelően állítottuk össze. Idén 30 fővel utazunk Balatonra, a rászoruló gyerekeknek egy minimális összeget, 10 ezer forintot kell fizetni, a többieknek pedig a részvételi díj felét kell kifizetniük a táborért. Napi 5-6 óra strandprogrammal készülünk, emellett több mindent szeretnénk megtartani a tavalyi sikeres programok közül. A gyerekek nagyon szerették az éjszakai holdfénytúrát, voltunk vidámparkban, rendeztünk csapatjátékokat, vetélkedőket és közös főzést, a lányoknak még sminktanfolyamot is szerveztünk. Most is vonattal utazunk, ami már önmagában egy izgalmas program, hiszen már ott elkezdődnek a csapatprogramok – sorolta az ottalvós tábor részleteit Tárnokiné.
Ez a nyári programlehetőség is nagyon népszerű volt a vecsési családok körében, a szabad helyek szinte azonnal beteltek, új gyerekeket ebben az esetben is csak akkor tudnak fogadni, ha valaki visszamondja a jelentkezését.
VN













