#BÁKK 2022

A Bálint Ágnes Kulturális Központ 2022-ben is minőségi programokkal és számtalan él­ménnyel várja közönségét. A megszokott színházi és koncert események mellett to­vábbra is széleskörűen biztosít közösségi fog­lalkozásokat és közművelődési programokat.

Az idei évben a pandémiás helyzettől függően szeretnénk újra megszervezni a Bálint Ágnes Mesefesztivált, melynek tematikája az elmúlt 10 év mesefesztiváljait ötvözi majd névadója, Bálint Ágnes születésének 100. évfordulójával.

A Mesefesztivál célja, hogy a klasszikus meséket és a minőségi szórakozást ötvözve nyújtson ingyenes kikapcsolódási lehetőséget a gyermekeknek és a családoknak egyaránt. 2013-as indulása óta a Bálint Ágnes Mesefesztivál – ha szabad így fogalmaznunk – kinőtte magát, hiszen 2019-ben már a hetedik alkalommal került megrendezésre, melyre az ország minden pontjából érkeztek látogatók és két nap alatt több mint tízezer érdeklődőt vonzott.

Az idei fesztiválon – amely a „Bálint Ágnes 100 – A mese örök” elnevezésű programsorozatunk egyik kiemelt állomása is lesz – a báb- és gyermekszínházi előadások bemutatására olyan hazánkban működő, nagy hagyománnyal bíró kő-bábszínházakat kérünk fel, akik repertoárjuk legjobb előadásait hozzák majd el Vecsésre. A minőségi programok mellett látványos díszlettel és meglepetés programokkal is készülünk.

2022-ben a BÁKK is belép a 10. évébe, hiszen a mesefesztivál létrejötte egybeforrt a ház megnyitásával. Ennek apropóján szeretnénk egy külön eseménnyel is megemlékezni majd a Bálint Ágnes Kulturális Központ elmúlt 10 évéről, ahol egy fotókiállítást is láthat majd a közönségünk a 2013 óta íródó történetünk legjobb pillanataiból.

Részletes információkért kattintsanak a www.kulturba.hu weboldalra és iratkozzanak fel hűségprogramunkra. Facebookon is keressenek, kövessenek minket, valamint jelentkezzenek BÁKKközösség nyilvános csoportunkba, hogy első kézből értesüljenek újdonságainkról, friss híreinkről.

Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy a BÁKK teljes területén, az összes közönségforgalmi térben elektrosztatikus, E-spray fertőtlenítést végzünk meghatározott időközönként, továbbá kétnaponta ózonos fertőtlenítést is alkalmazunk, hogy minél biztonságosabb környezetben fogadhassuk Önöket.

A megfelelő óvintézkedések mellett várunk mindenkit szeretettel programjainkra!

BÁKK Csapata