Intézményünk büszkélkedhet, mivel a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda egyik hű dolgozója, Füzesi Józsefné, Erzsike néni az elmúlt év végén elnyerte a Pest Megyei Német Önkormányzat által alapított Katharina Kreisz Preis német nemzetiségi pedagógus kitüntetés díjat.

A díjra való felterjesztését a Vecsési Német Nemzetiségi Önkormányzat javaslatára tettük meg, melyet a Pest Megyei Német Önkormányzat is pozitívan bírált el. A díj átadására 2021. november 21-én, vasárnap került sor a Csömöri Sportcsarnokban a XXI. Regionális Kulturális Gálaműsor keretén belül. A rendezvény fővédnöke Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára volt. Füzesi Józsefnének az év német nemzetiségi pedagógusa díjat Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője, valamint Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke adta át. Sajnos, a korlátozások miatt óvodánk dolgozói nem tudtak részt venni az ünnepélyes gálaműsoron, de lélekben ott voltunk a kitüntetett kolléganőnkkel.
Füzesi Józsefné 1976-ban kezdte meg Vecsésen az óvónői munkásságát, az akkori Kun Béla téri 5. számú Napközi Otthonos Óvodában. Mivel megnyerte tetszését a kisgyermekekkel való foglalkozás, így ugyanebben az évben jelentkezett a Budapesti Tanítóképző Főiskola levelező tagozatára, ahol 1979-ben sikeresen megszerezte az óvodapedagógusi diplomát.
A néptáncoktatás már kezdetektől fogva motiválta, így a mindennapi teendői mellett elvégezte a Néptáncoktatói alapfokú képzést, a Német Nemzetiségi Néptánc oktató alapfokú képzést, illetve Szarvason megszerezte a Néptáncoktatói pedagógiai szakvizsgát is. Tánctudását kamatoztatva 1985-től Vecsésen több gyermektánccsoportot vezetett és tanított meg a hagyományőrző tánclépésekre, illetve kül- és belföldi fellépéseken egyaránt lelkesen vett részt kis közösségével.
1990–1994 között a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőjeként segítette az intézmények kulturális, hagyományőrző munkáját.
1994-1998 közötti időszakban a helyi Szociális Bizottság külsős tagjaként vett részt a bizottság munkájában.
Az évek alatt több helyi kitüntetésben is részesült. 1999-ben Vecsés Nagyközség Önkormányzata Elismerő Oklevél kitüntetést adományozott a részére, egy évvel később a Róder Imre Alapítvány Elismerő Oklevéllel jutalmazta, 2004-ben Köszönő Oklevélben részesült Vecsés Ifjúságának neveléséért, oktatásáért, 2008-ban Elismerő Oklevelet vehetett át Vecsés Ifjúságának neveléséért, oktatásáért.

1998-tól 2021. szeptemberig óvodánk, a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda német nemzetiségi óvodapedagógusa volt. Hovatartozásával és személyiségével képviselte óvodánkban a nemzetiségi szellemet, melyet az ott eltöltött évei alatt igyekezett átadni a gyermekeknek és az intézmény dolgozóinak is egyaránt.
A mindennapjaiban nagy lelkesedéssel és örömmel ismertette meg az óvodásokkal a „Mundart” tájnyelv és a német nyelv szépségét, melyet a gyermekek mondókák, versek, énekek és kifejezések által sajátítottak el. Az óvodapedagógusi tevékenysége mellett lelkesen vette keze alá a táncolni vágyó falusi ovisokat, akik tagjai lehettek az óvoda Kücken tánccsoportjának. 2015 óta az óvoda felnőtt tánccsoportjának, az Edelweiss tánccsoportnak is a koreográfusa volt.
Óvodapedagógusi munkáját a fegyelmezettség, a biztonságot nyújtó szeretet és a gyermekközpontú szemlélet jellemezte. Az évek során több gyermek került ki gondoskodó kezei alól, akik a mai napig szeretettel gondolnak vissza rá. A szülőkkel és a kollégákkal közvetlen, emberséges kapcsolatot alakított ki. Az óvoda közösségi életének lelkes tagja volt, ötleteivel mindig hozzájárult az intézmény projektjeihez, eseményeihez.
„Füzi Erzsi néni” nemzetiséget tükröző munkássága mély nyomokat hagyott az intézményünkben, melyeket a továbbiakban is törekszünk ápolni és átadni a felnövekvő generációnak.
Szívből gratulálunk az elnyert és megérdemelt kitüntetéséhez, mely által az óvoda dolgozói is köszönetet mondanak az önzetlen és egyben fáradhatatlan tevékenységeiért, melyet Vecsésért és intézményünkért tett. Csodálatos nyugdíjas éveket, kellemes pihenést és jó egészséget kívánunk Erzsi néninek és családjának!
Vargyasné Bakonyi Ildikó, óvodavezető












