November 3-án délelőtt ünnepélyes keretek között letették az új vecsési tanuszoda alapkövét.
Hosszú, mintegy négy éve tartó előkészületek után hivatalosan is megkezdődött a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében felépülő vecsési tanuszoda kivitelezése.

– Szerettük volna, hogy településünkön és itt, a Vecsési Járás területén elérhető közelségben épüljön egy tanuszoda, ezért csatlakoztunk 2017-ben ehhez a programhoz. A forrásokat 2021-ben kaptuk meg a létesítmény megvalósításához. Az összesen 8,5 hektáros területből 4,5 hektárt sport- és rekreációs célokra szánunk, további pályákat és sportlétesítményeket is szeretnénk itt megvalósítani, a másik fele pedig gazdasági fejlesztési övezet lesz – mondta Szlahó Csaba polgármester.
Az uszodai program második csoportjába került Vecsés, az elsőben a szomszédos Gyál vett részt, ahol a program első tanuszodája valósulhatott meg – emelte ki beszédében Szűcs Lajos országgyűlési képviselő.
– Remélem, ugyanilyen gyorsan eljön az idő, amikor ezt az uszodát is át tudjuk adni, és minél több gyereknek biztosít majd lehetőséget a környékbeli településeken is, hogy a mindennapi testedzés mellett az úszást is gyakorolhassák – mondta Szűcs Lajos.
Juhász Roland, állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány minden olyan kezdeményezést támogat, amely hozzájárul a fiatalok testi-lelki fejlődéséhez.
– Különösen fontosnak tartjuk a sport megszerettetését a diákokkal annak érdekében, hogy az életükbe beépülve, annak természetes, alapvető részévé tudjon válni. Az uszodába járó, rendszeresen sportoló gyerek nem csak úszni tanul meg, hanem felkészül a közösségi életre, a kitartásra, a küzdelemre. A kormány elkötelezett amellett, hogy a köznevelésnek megfelelő infrastrukturális hátteret biztosítson, ehhez országszerte központi költségvetési forrásból tantermeket, tornacsarnokokat és tanuszodákat létesítünk. Országszerte eddig 23 tanuszoda készült el, jelenleg 21 építése van folyamatban, tervezés, illetve előkészítés alatt pedig 40 darab áll – mondta Juhász Roland.
A 1300 négyzetméter területű vecsési tanuszoda állami beruházás keretében valósul meg 1,4 milliárd forintból. Juhász Roland államtitkár elmondta, az üzemeltetési költségeket is az állam finanszírozza. A tanuszoda az úszásoktatás mellett a lakossági igényeket is kielégíti majd. A létesítményt várhatóan jövő év végén, vagy 2023 elején adják át.
Szöveg és kép: varga













