A város több pontján is zajlik – vagy épp a napokban kezdődik el – az utak és járdák felújítása – tudtuk meg Alattyányi Istvántól, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökétől. Több járdaszakasz még idén megújulhat, míg a nagyobb felújítások átnyúlhatnak a jövő évre.
Lapzártánk előtti napokban fejeződött be a Kölcsey utca felújítása a Károly utca és a Lajos utca közötti szakaszon. Az út teljes burkolatcseréje mellett az ivóvízhálózat-rekonstrukciója is megtörtént. A felújított szakasz teljesen új pályaszerkezetet kapott, zárt vízelvezetést alakítottak ki, továbbá új parkolók is épültek az iskolánál tapasztalható parkolási problémák enyhítésére – tájékoztatott Alattyányi István.
Folyamatban van a Deák Ferenc utca Erzsébet tér–Áchim András utca közötti szakaszának felújítása. A gazdasági bizottság elnöke elmondta, a pályaszerkezet teljes cseréjét megelőzően ezen a szakaszon is megtörténik a vízvezeték-hálózat rekonstrukciója. Ahol indokolt, ott zárt csapadékvíz-elvezető rendszert is kialakítanak, illetve az óvodánál történő parkolás könnyítése érdekében új parkolóhelyeket is építenek.
– Ez a beruházás pályázati támogatás felhasználásával valósul meg, az önkormányzat erre a célra negyvenmillió forintot nyert a Belügyminisztérium pályázatán. A támogatás összege az összes költség negyven százalékát teszi ki, a vízvezeték-hálózat rekonstrukciója pedig többletköltségként jelentkezik.
A fennmaradó összeget az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza – tette hozzá a bizottság elnöke.
Bővítik a P+R parkolót Vecsés vasútállomásnál. A Felső telepi oldalon lévő parkolók száma kevés volt, mindössze 5-6 gépkocsinak volt hely, így ezen és a parkoló körül tapasztalható rendezetlen körülményeken is szeretne javítani az önkormányzat az új parkolóhelyek kiépítésével – hangsúlyozta Alattyányi István.
Várhatóan még idén megújul több járdaszakasz
A bizottság elnöke elmondta, hogy az önkormányzat még idén szeretné befejezni több járdaszakasz felújítását, de az időjárás alakulása dönti majd el, hogy az év hátralevő részében mennyit sikerül megvalósítani az eltervezett munkákból.
– Egyoldali járdafelújítást szeretnénk idén elvégezni a Kálmán utca Fő út-Jókai utca közötti szakaszán. Ha az időjárás engedi, akkor a második ütemben folytatnánk a munkálatokat az Ady Endre utcáig, ezt követően pedig a Zöldfa utcáig, azaz három ütemben az utca teljes hosszán felújítanánk a járdát. A teljes felújítás várhatóan jövőre tudjuk befejezni – mondta Alattyányi István a Kálmán utcai járdafelújítással kapcsolatban.
Várhatóan még idén elkészül a Dózsa György úti járda a Bem utca és a Lőrinci utca közötti szakaszon, emellett a Lőrinci utcában is elkezdődik a gyalogút felújítása a sorompótól a Szabadkai utcáig, míg a Fő úton a Tinódi utcától az autóalkatrész boltig tartó járdaszakasz felújítása várható. A lakótelep belső út- és járdaszakaszainak felújítását is elkezdené idén az önkormányzat, szintén ütemezett kivitelezéssel és jövő évi befejezéssel.
A tervek szerint a Széchenyi utcában is elkezdődhet idén a járdafelújítás. Első lépésben a körforgalomtól a Szabadkai utcáig, majd várhatóan jövőre ütemezetten folyhatnak tovább a munkálatok, a teljes járdaszakasz felújításával.
A Besztercei utcában a Halmi tér és a Lőrinczi utca közötti szakasz felújításával adós még az önkormányzat, ennek a felújítása még idén megtörténik.
A Telepi úton optikai kábel fektetése miatt bontották fel a gyalogutat a nagysorompótól a Kossuth utcáig. A szakasz helyreállítása a kivitelezést végző cég feladata, ami az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében térkő burkolattal történik, ehhez az önkormányzat biztosítja az alapanyagot. Szintén viacolor burkolattal végzik el a Kossuth utca és a Könyök utca közötti szakasz felújítását. Utóbbit a városi költségvetésből finanszírozzák.
– Ezek a tervek, de az időjárástól függ, hogy ebből idén mennyit tudunk megvalósítani. Jövő tavasszal azokkal a munkákkal folytatjuk majd az út- és járdaépítési programot, amelyeket idén nem tudtunk befejezni – mondta Alattyányi István.
Jövőre kezdődhet a 0202-es út építése
A 0202-es út megépítését megelőző előkészületek már hosszú ideje húzódnak, legújabb információink szerint azonban célegyenesbe értek. Alattyányi István elmondta, az önkormányzatnak mintegy százötven tulajdonossal kellett megegyeznie, mire a város tulajdonába kerültek az útépítéshez elengedhetetlen földterületek.
– Hosszú idő alatt jutottunk el idáig, de végre mindenkivel sikerült egyezségre jutni, az önkormányzat minden tulajdonosnak kifizette a megállapított összeget. Jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészületei zajlanak, az útépítés engedélyes tervei a rendelkezésünkre állnak, csak a közútkezelő hozzájárulását kell megújítani, de már ez is folyamatban van. A beruházás megkezdése előtt egy nagyjából fél kilométer hosszú híradástechnikai kábel, illetve egy rövidebb szakaszon egy elektromos kábel kiváltására van szükség. Ezt még a közbeszerzési eljárás elindítása előtt szeretnénk elvégeztetni. A 0202-es út megépítése miatt szakemberek bevonásával készíttetünk egy forgalomtechnikai felülvizsgálatot is, amely több alternatívát fog tartalmazni arra vonatkozóan, hogy a biztonságos közlekedés érdekében milyen forgalomtechnikai módosításokat kell végrehajtani a Széchenyi utca-Almáskert út csomópontjánál.
A 0202-es út megépítése régóta napirenden van, az önkormányzat elsősorban a Széchenyi utca vonatkozásában, de városi szinten is a forgalomterhelés mérséklődését várja a beruházástól, ezért a városvezetés szeretné elérni, hogy jövő év végére megépüljön az új útszakasz.
Varga Norbert













