In memoriam Fazekas Gábor (1969-2021)

A Fazekas-család tősgyökeres vecsési, történetük a helyi fúvószenei életben négy generációt és közel egy évszázadot ölel át.

Nagyapja a vecsési fúvószene nagy személyisége volt. Kovásza és vezetője a helyi fúvósoknak. Édesapja gyerekkortól a mai napig zenél, egy időben vezetője is volt a zenészeknek. Gábor és testvére, József számára természetes volt, hogy a napi penzumba beletartozott a tanulás és a munka mellett a hangszeres gyakorlás. Gábornak a trombita lett a kedvence. Később Borst Rudolf, Kerényi György és Kirsch János tanítványaként trombitaművészi képesítést szerzett.

Nagyapa és édesapa nyomán magától adódóan a fiúk útja is a fúvószenekarba vezetett.

Gábor éveken át trombitásként és szárnykürtösként járult hozzá a sikerekhez. Katonai szolgálata alatt a Központi Határőrzenekarban zenélt és képezte magát. A Fazekas-családból és a rokonságból kitelt egy kisebb zenekar. A családi muzsikálásban is nagy örömmel vett részt. Alapító tagja volt a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesületnek, ahol a család három generációja – József leányai is – muzsikálnak.

Szép hagyomány, hogy temetkezéskor sokan kérnek a zenei szolgáltatást. Gábor hosszú időn át vezette a temetői zenekart. Szépségesen tudta játszani az Il Silenziót. A gyönyörű, lélekbe hatoló dallamok könnyítették a gyász terhét elviselni.

Fiatalon érte egy baleset, amelyet de jó lett volna elkerülni! A lábadozás hosszú útján egy szövődmény tovább rontotta állapotát és megpróbáltatással sújtotta őt, élete párját és a szerető nagy családját.

A zenekarokban már nem játszott, de az Il Silenzio megmaradt. Sokan kérték, hogy az ő muzsikája mellett búcsúztassák el szeretteiket. Akkor még nem tudta elutasítani a kérést és szállt a dallam a sírok között ott fenn a magasban.

Félt a Covidtól, minden óvintézkedést betartott még a családon belül is. Nem akarta újabb betegségnek kitenni szervezetét. Megtört lelke egy darabja, amikor óvatosságból már nem vállalt több Il Silenziot. Megvoltak az oltások, kezdett visszatérni a bizakodás. Családi körben élte életét és találta meg a mindennapok örömét. Az életet kioltó támadás máshol érte a szervezetét és tragikus gyorsasággal vitte át az örökkévalóságba. A csend elérte a zenészt.

Nyugodj békében Gábor! A családnak pedig megnyugvást a feltámadás reményében.

Szalontai János

Köszönetnyilvánítás

Hálásan köszönjük mindazoknak, akik bármilyen módon kifejezték részvétüket drága halottunk, Fazekas Gábor elhunyta alkalmából. Köszönjük, hogy utolsó útjára elkísérték, sírhalmára elhelyezték az emlékezés virágait.

Gyászoló család