Egy vecsési tanár, aki körbefutotta a Balatont

Varga Ádám hosszú évekig tanított testnevelést a Halmy téri iskolában, próbálta minél több, változatosabb mozgásra rábírni a gyerekeket. Emellett beindította a Minitalent Sportgyesületet, hogy a legapróbbak délután is tudjanak szervezett keretek között mozogni.

– Varga Ádám nem csak tanítja, hanem komoly szinten gyakorolja is a sportot. Korábban két sikertelen próbálkozás után most, harmadjára sikerült körbefutnia a Balatont az Ultrabalaton versenyen.

– Az október elsejei 7 óra 5 perces rajtot követően másnap 13 óra 45 perckor, 216 km után sikeresen célba értem, egyéni futóként az Ultrabalaton versenyen – elevenítette fel a nem mindennapi teljesítményt.

– Miért nem sikerült korábban?

– Mindig volt mire fogni, mindig volt valami, amivel lehetett magyarázkodni, a kifogásokat keresni. Korábban mentálisan és fizikailag is gyenge voltam, és rutintalan. Az ilyen jellegű távokhoz sokkal több odafigyelés szükséges. Nagyobb tiszteletet kell mutatni a táv iránt.

– Hogyan lehet egy ilyen versenyre felkészülni?

– A felkészülésemben most több időt fordítottam a kondicionális képességek fejlesztésére, leginkább a hát, a has, a derék és a láb edzésére. Mindemellett egyéni speciális gyógytornagyakorlatokat is végeztem, célzottan azokra az izomcsoportokra koncentrálva, amiben tudtam, hogy gyenge vagyok. Ezeken kívül heti 60-80 kilométert futottam. Előfordult, hogy a lakásunk körül, a lakóparkban egy szép szombat délelőtt lefutottam 50 kilométert.

– Mire kellett külön figyelnie a harmadik nekifutásnál?

– Az első és legfontosabb, hogy soha, de soha ne álljak meg! Ha ettem vagy ittam, sétáltam, de soha nem álltam meg. Azonkívül pontosabban terveztem meg az egyes szakaszokat. Az elvesztett energia és folyadékpótlást valamint a ruházatot és egyéb felszereléseket sokkal nagyobb odafigyeléssel terveztem meg, és alkalmaztam is. Korábban mindig volt biciklis vagy autós kísérőm, idén ragaszkodtam hozzá, hogy teljesen egyedül menjek. Így csak magamra figyeltem, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom.

– Mit lehet csinálni 216 kilométer futás közben?

– Merengeni, gondolkodni, zenét hallgatni, magadban beszélni.

– Mi a következő cél, verseny?

– Nincs újabb verseny, nincs több futás. Minden szabadidőmet a családommal szeretném tölteni.

Sz.Gy.