Hobbiból kezdett rajzolni, ma már Amerikát ostromolja a műveivel, és most Vecsésre jön

Eszter galériája Gödöllő központjában más alkotóknak is teret ad a bemutatkozásra

Októberben érdekesnek ígérkező kiállítás helyszíne lesz a Bálint Ágnes Kulturális Központ könyvtára. A koronavírus-járvány miatt 2020 áprilisáról elhalasztott kiállításon Vörös Eszter Anna saját készítésű tárgyait és képeit lehet megtekinteni.

Vörös Eszter Anna szerencsésnek tartja magát, hiszen a hobbija egyben a munkája is

Eszter autodidakta módon tanult meg festeni, különleges látványvilágú képeit ma már ékszerekre és fakorongokra is festi. Gödöllőn egy alkotói közösségi teret is létrehozott, ahol más alkotóknak is lehetőséget ad a bemutatkozásra.

Aki látta már Vörös Eszter Annát, tudja, hogy egy szép hölgyről van szó, aki ismeri a műveit, azt is tudja, hogy egy roppant tehetséges művész.

– Kiskorom óta érdekel a rajzolás, már az óvodában is küldtek versenyekre, és a legtöbbször helyezéssel jöttem haza. A természet témájú rajzok voltak a kedvenceim, fák, állatok, de volt időszak, amikor dínókat szerettem rajzolni – mondta Eszter a kezdetekről.

Szerencsésnek tartja magát, hiszen a szenvedélye a munkája, a rajzolásból, amely hobbinak indult, egészen különleges dolog nőtte ki magát az elmúlt hat évben.

– A családomban elég sokan voltak a különböző művészeti ágak képviselői, festő is volt, de édesanyám például kórusban énekel – mondta a budapesti születésű, de kétéves kora óta Gödöllőn élő művész.

– 2014 januárjában készült az első rajzom egy álom hatására, és ez a szürreális vonal azóta is adott. 2017 óta csinálom hivatásszerűen, és 2018 óta van galériám Gödöllőn, ami azóta már kétszer bővült. Ez egy álommunka, sokan felkeresnek, és mostanra már nem csak belföldre adok el, a második legnagyobb piac már Amerika számomra – mondta pályájáról Eszter, akit mindig is érdekelt a spiritualitás, a megfoghatatlan jelenségek, és mindig is szerette a fantasy műfajt, sok filmes élmény is hatással volt és van napjainkban az alkotásaira.

Augusztusban ünnepelte harmadik születésnapját Eszter galériája Gödöllő központjában, a

Művészetek Háza szomszédságában. Az „EYCIIR” mozaikszó az angol szállóige, az „Everything You Can Imagine Is Real” (Minden, amit elképzelsz, valóságos) rövidítése, ami egy Picassonak tulajdonított mondás.

– Igazából egyedül vagyok mindenre, én vagyok a marketinges, a kapcsolattartó és az alkotó is, emellett kiállítóként is helyt kell állnom – mondta, ennek ellenére hihetetlen lelkesedéssel csinálja. Úgy véli, az alkotás, amellett, hogy önmaga kiteljesedése, fontos társadalmi szerepvállalás is. Egyfajta közösségépítés, ezért nagy felelősséget is jelent számára.

Amellett, hogy a saját munkái, ékszerei, kiegészítői állandó jelleggel megtalálhatók a galériájában, rendszeresen fogad vendégkiállítókat is, valamint különféle kulturális eseményeknek, rendezvényeknek, de kreatív workshopoknak is otthont ad a helyszín.

Szeretne saját kiállításaival is minél több településen megjelenni. Célja, hogy bebizonyítsa: kiállításokra, megnyitókra járni igenis jó dolog, és emberközeli élménnyé tehető minden generáció számára. Októberben éppen Vecsésen.

Sz.Gy.