Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok

Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon augusztus 30-tól október 30-ig Üllő és Monor között a vonal felújítási munkálatainak folytatása miatt – közölte a MÁV.


A közlemény szerint a munkák ideje alatt felváltva dolgoznak a két vágányon, így az érintett állomások között egy vágánnyal kevesebb áll a vonatok rendelkezésére.

A 18 kilométer hosszú vágány átépítésén, váltócseréken és felsővezeték-karbantartási munkálatokon túl Monor, Vecsés–Kertekalja és Hosszúberek–Péteri megállóhelyeken lecserélik a hangos utastájékoztatási rendszereket. Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn átépítik a fővágányokat, kicserélik a váltókat és megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát felújítják és átépítik az útátjárót – tudatták.

Egyes vonatok eltérő megállási renddel közlekednek, valamint rész-, illetve teljes útvonalon kimaradnak. Néhány vonat kivételével a vonatok a Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, illetve oda később érkeznek.

A Nyugati pályaudvar–Monor között közlekedő S50-es személyvonatok munkanapokon Üllő és Monor, hétvégente Vecsés és Monor között, valamint az éjszakánként a 2611, 2648, 2610, 2620-as számú vonatok Vecsés–Monor között pótlóbuszos átszállással közlekednek.

A pótlóbuszok Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhely helyett a 4-es Péteri, Hosszúberek-Péteri autóbusz megállóhelyen, Vecsés–Kertekalja vasúti megállóhely helyett Vecsés, Iskola utca autóbusz megállóhelyen állnak meg.

A közlekedési társaság tájékoztatása szerint egyes felárköteles vonatok a 700-as vonat gyorsvonati részében Budapest–Nyugati–Cegléd között, munkanapokon a Bereg–Kraszna, a Délibáb és a Rétköz InterCity vonatok kijelölt kocsijai Budapest–Nyugati–Cegléd között, és vasárnaponként az újszászi vonalon kerülő úton közlekedő 6225, 6213-as számú személyvonatok felár megfizetése nélkül vehetők igénybe.

Forrás: www.vecses.hu