Gróf Széchenyi István 230 évvel ezelőtt született, a kerek évforduló alkalmából indult útjára többek között a Széchenyi Kupa kispályás labdarúgótorna. A tizenkét városon átívelő nagyszabású sportesemény harmadik állomása Vecsés volt.
Nem csak sportolhattak, hanem egészségszűrő programon is részt vehettek, akik július 24-én ellátogattak a sporttelepre, és az egészség mellett a helyi gasztronómia is szerepet kapott a rendezvényen. A részletekről Széchenyi Tímeával, a grófi család leszármazottjával beszélgettünk.
Gróf Széchenyi István nagyon fontosnak tartotta az egészséges életmódot, a mozgást, szerette a labdajátékokat, az evezést, a lovaglást és az úszást, illetve az ökölvívást is meghonosította Magyarországon. De nem csak a sport hívta életre a Széchenyi Kupát, a sporteseménynek több összetevője van – árulta el Széchenyi Tímea.
– Az első, hogy idén szeptember 21-én ünnepeljük a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulóját, amire több kulturális rendezvény mellett a sporttal is szerettük volna felhívni a figyelmet. Emellett kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmód népszerűsítését, illetve a vidékre, az agráriumra, a minőségi termékeket előállító gazdákra is szeretnénk ráirányítani a figyelmet azokon a településeken, ahol az eseményt megrendezzük – mondta a Széchenyi Kupa céljaival kapcsolatban.
A sportesemény elsősorban a labdarúgásra épül, de más sportágaknak is jut szerep a Széchenyi családhoz köthető sportrendezvényeken.
– Azért választottuk a labdarúgást, mert talán ez a sport érinti meg a legtöbb érdeklődőt. Emellett természetesen más sportágaknak is jut szerep, például az evezésnek, de volt már két ökölvívógálánk is, illetve emléktúránk is van, amit jövőre szeretnénk újra megvalósítani, és remélem, hogy idén a futóversenyünket is sikeresen meg tudjuk rendezni. A vecsési Széchenyi Kupa nagyon jól sikerült, minden adott volt a színvonalas lebonyolításhoz, hiszen a vecsési pálya nagyon jó minőségű, és egy nagyon jó, focit kedvelő társaság jött össze ezen a hétvégén. Emellett azt is meg kell jegyezni, hogy könnyen jutottunk közös nevezőre a rendezvény kapcsán, hiszen ahogy Gróf Széchenyi István életében, a vecsési városvezetés programjában is kiemelt helyen szerepel a sportos és egészséges életmód – összegezte a vecsési tapasztalatokat Széchenyi Tímea.
A kispályás tornán az előzetesen regisztrált csapatok vehettek részt, akik sorsolás után három csoportba kerültek. A csoportmérkőzéseket követően az első két helyezett, összesen hat csapat jutott tovább a középdöntőkbe. A döntőt a fővárosi Sporteex és a Vecsési Edzők csapata játszotta, a mérkőzés a budapesti csapat győzelmével ért véget. A végeredmény: 1. Sporteex (Budapest), 2. Vecsés Edzők, 3. Kispályások (Budapest), 4. Detox (Gyál). A kupa döntőjét szeptember végén rendezik Budapesten vagy Nagycenken.
Idén is lehet szavazni a Stádium-díj jelöltjeire
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány által alapított Stádium-díjra a Kárpát-medence területén lévő magyar ajkú iskolák diákjai állíthatnak a közélet, a művészetek és a tudomány területén tevékeny jelölteket, akik valamiért fontosak a számukra és megérdemlik az elismerést.
– Ezzel a kezdeményezéssel az ifjúságot szeretnénk megszólítani. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal generáció is hallassa a hangját, ezért a középiskolák mellett az általános iskolák 7-8. osztályos diákjait is megszólítottuk, és kértük őket, állítsanak jelölteket a három kategóriában. A jelölteket az alapítvány online felületén lehet nevezni, majd ezt követően szeptember 21-én elindul egy országos online szavazás, ahol eldől, hogy kik nyerik meg a kategóriákat. Ez egy komoly játszma lesz, hiszen a diákok és a települések lakóin múlik, hogy ki kapja a legtöbb szavazatot. A vecsési iskolák már tavaly is jelen voltak ezen a pályázaton, és idén is nagy szeretettel várjuk őket – hívta fel a figyelmet a grófi család leszármazottja.
Az Év Széchenyi Vállalkozása
Az Év Széchenyi Vállalkozása Díjat azzal a céllal hozta létre a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, hogy a hazai vállalkozások sikerét előmozdítsa. Széchenyi Tímea elmondta, azokat a kis- közép- és nagyvállalatokat szeretnék elismerésben részesíteni, akik valamilyen módon erősítik a magyar gazdaságot. Fontosak a gazdasági mutatók, de nem csak az számít – tette hozzá –, egy vállalkozás kitűnhet még a termelékenységével, a társadalmi felelősségvállalásával és az innovációjával is.
Az idei pályázat fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, a pályázatokat pedig szakavatott közgazdászokból álló zsűri bírálja el – tudtuk meg. A kiválasztott vállalkozások Széchenyi-díjat kapnak, emellett az agrárminisztérium is díjazni fogja a legjobbakat. Az ünnepélyes díjátadó a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz szeptember 21-én. A Gróf Széchenyi család vecsési vállalkozók pályázatait is várja. A pályázat további részletei a www.szechenyicsalad.hu honlapon olvashatók.
Varga Norbert













