„Át kell adnunk a múlt örökségét az utókornak”

A megáldott új kenyér megszegése

Idén a megszokottól eltérő módon, augusztus 19-én a városháza dísztermében rendezték meg a keresz­tény államalapítás vecsési ünnepségét.

A megjelent vendégeket és az ünnepség résztvevőit Csurgó Józsefné köszöntötte az önkormányzat nevében, majd a Himnusz közös eléneklése után Szlahó Csaba polgármester mondott ünnepi beszédet.

Felidézte, hogy Szent István életművének köszönhetően élhetünk ma itt, Európában, hiszen István király illesztette be Magyarországot az európai nemzetek sorába, és megalapozta a keresztény magyar államot, amely már önmagában is óriási cselekedet volt. Beszédében kitért az államalapítás óta eltelt évszázadok hányattatott időszakaira, amikor a magyarság megtapasztalta szuverenitásának elvesztését. Rámutatott a kereszténységre leselkedő veszélyekre, hiszen a nemzetünk alapját jelentő hit és az Istenbe vetett bizalom napjainkra meggyengült. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország nagyon sokat tett az európai értékek megőrzéséért, amit ma már sokan elfelejtenek. Hangsúlyozta, hogy a ma élő magyaroknak tovább kell vinni és át kell adni a múlt örökségét az utókornak, és azon kell dolgoznunk, hogy Magyarország minél előrébb jusson.

– Nekünk itt, Vecsésen az a dolgunk, hogy a város ügyeit rendezzük, hogy elmondhassuk majd az utódainknak, megragadtuk a lehetőséget és fejlesztettük a várost, továbbá mindent elkövettünk, hogy az elkövetkező nemzedékek nyugalomban élhessenek a településen – zárta ünnepi beszédét Szlahó Csaba.

Ezt követően a Balla Péter Népdalkör és Citerazenekar zenés ünnepi műsora következett, majd dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő mondott ünnepi köszöntőt.

Beszédében emlékeztetett arra, hogy az államalapító ünnepünket többször próbálták átformálni, és azokat a régi hagyományokat, melyekkel meg tudjuk őrizni magyarságunkat és Magyarországot a Kárpát-medencében, megpróbálták eltörölni. Kiemelte, hogy most is vannak hasonló törekvések, és akik ezt szeretnék elérni, azok nem egy erős Magyarországban gondolkodnak, hanem egy olyan országban, amelyet könnyen lehet irányítani. Hangsúlyozta, hogy Szent István királyunk a vármegye­rendszer kialakítását követően az egyházmegyéket is megalapította, és erre alapozva építette fel a keresztény Magyarországot.

– Nincs Európában még egy olyan ország, amely ezer év óta ugyanazon a néven és nagyjából ugyanazon a területen működik. Ez az, ami bennünket összeköt, ezért meg kell őriznünk az utánunk következő nemzedékeknek – hangsúlyozta.

A beszédeket követően Dömötör Norbert református lelkész és Huszka Mihály katolikus plébános ökumenikus imája, majd az új kenyér megáldása következett. A nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret – melyet a Bojtos ABC ajánlott fel – a hagyományokhoz hűen Szlahó Csaba polgármester és a polgármesteri hivatal vezetője, Mohainé Jakab Anikó szelte meg.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Varga Norbert, fotók: Csomor Ádám