Közel harminc településen több mint hatvan kézműves és harminc műhely nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt június 12-én.
A kézművesség világnapja alkalmából – ami hivatalosan június 10-én van – a Magyar Kézműves Szövetség berkeibe tartozó manufaktúrák vettek részt az országos szintű rendezvényen, amelynek fővédnöke Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára volt. Vecsésen Viha Lajos facsipész és neje, Dezső Ildikó rongyműves tárta szélesre Bessenyői utcai otthona kapuját a kézművesség iránt érdeklődők előtt.
Amikor útnak indultunk a Bessenyői utcai kiállítás felé, még csak halvány sejtésünk volt arról, mivel foglalkozhat a facsipész. A rongyműves mesterséget könnyebb behatárolni – gondoltuk –, de megérkezve rájöttünk, hogy az elképzeléseink messze jártak a valóságtól, pláne azoktól a portékáktól, melyekkel a helyszínen találkoztunk. Közel sem olyan szépen kidolgozott ruhadarabok és kiegészítők tűntek fel lelki szemeink előtt, mint amilyeneket Dezső Ildikó készít. Viha Lajosról pedig az derült ki, hogy szinte mindent el tud készíteni, amit fából lehet, az általunk korábban sosem hallott facsipész megnevezéssel pedig felesége illette az első munkája után.
A facsipész
– Annak idején a felségem szeretett volna készíteni egy asztalra helyezhető, gyorsan összerakható kis tárolót, ahhoz csináltam neki egyszerű faágakból az első termékeimet, a csipeszeket. Innen ered az elnevezés is, mivel oly sokféleképpen emlegették már a fafaragókat, Ildikó elnevezett facsipésznek – mesélte Viha Lajos, aki eredeti szakmáját tekintve szerszámkészítőként dolgozott harminc éven át a Danuviában.
A foglalkozás űzői a legmegbecsültebb szakemberek közé tartoztak a vasas szakmában.
Viha Lajos azt követően kezdett mélyrehatóbban foglalkozni a fa megmunkálásával, hogy megszűnt a munkahelye a gyárban. Akkoriban több külföldi vásárba, rendezvényre is eljutottak, a portékáik pedig kivétel nélkül mindenütt sikert arattak. Viha Lajos esetében ez azért nem meglepő, mert gyakorlatilag nincs olyan fadarab, amiből ne tudna értéket teremteni. Lehet az egy faág vagy éppen egy száz éves elöregedett szarufa, a keze alatt új értelmet nyer az a faanyag, amiről mások már lemondtak.
– Metszés idején körbejárom biciklivel a várost, és ha érdekes ágat látok, akkor hazaviszem. Lehet az bármilyen fa, szilva, dió, kőris, tölgy, de lehet akár a legtöbb kertben nemkívánatos bálványfa is. Vannak olyan eszközök, amiket csak hibátlan faanyagból lehet elkészíteni, soknak pedig az adja a különlegességét, ha repedezett, göcsörtös alapanyagból készül. A lényeg, hogy meg kell látni a fában a lehetőséget – mondja.
Az udvarban felállított sátor alatt különféle portékákkal találkozunk. A gyerekjátékoktól a konyhai eszközökig igen széles a paletta: sípok, kardok, búgócsigák, kukoricacsutkából készített kisautók, sószórók dióból, fűszerőrlők, vágódeszkák, pogácsaszaggatók, evőeszközök, tálak, edények és faládikák sorakoznak az árnyékban. De bármilyen szépek és egyediek ezek az eszközök, sajnos azzal is tisztában kell lenni, hogy a régi időkhöz képest nagyot változott a világ, a gépesített gyárakban előállított olcsó termékekkel egy kézműves ma már nem tud versenyre kelni.
Viha Lajos elárulta, nemrég merő kíváncsiságból Békéscsabán járt a felségével, ahol drótfonást és díszítő technikákat tanultak.
– Valami azért ragadt rám – mondja nevetve – például most tudok drótból gyűrűt készíteni. Lehet, hogy soha nem lesz rá szükség, de az eljárás, a technika foglalkoztatott – tette hozzá. Abban pedig egyetértettünk, hogy a drót és a fa ötvözése különleges és izgalmas végeredményt hozhat, ezért nincs kizárva, hogy a két anyag összeboronálásából később új termékek is születhetnek.
A rongyműves
Dezső Ildikó érettségi után címfestést tanult, majd egy dekorációs műhelybe került, ahol nagyon megtetszett neki a szakma, így végül egy művelődési házban helyezkedett el és nyolc évig dolgozott dekoratőrként. Emellett otthon varrt, igaz, akkoriban ez már nem volt újdonság, hiszen gyerekkora óta ez volt a hobbija.
– Nem voltam varrónő, sem női szabó, csak hobbi szinten foglalkoztam a varrással. Azt szoktam mondani, úgy varrok mint a nagyanyáink. Ösztönből – mondja Dezső Ildikó, akit végül egy pályázat terelt végérvényesen a varrás felé.
– 1994-ben láttam meg egy pályázati kiírást a Burda magazin varróversenyére, ezen elindultam és végül hétszáz pályázó közül harmadik helyezést értem el hímzett ruha kategóriában. Ezt követően elindult a pályám, hívtak különböző rendezvényekre, közben megszületett a fiam, itthon maradtam, varrtam és önállósodtam – idézte fel pályája kezdetét.
Dezső Ildikó tulajdonképpen értékmentő feladatot lát el, hiszen régi vásznakat, hímzéseket, textilanyagokat gyűjt, amiket aztán feldolgoz, ezáltal új funkciót, új életet kapnak a régi, a legtöbb háztartásban kidobásra ítélt „rongyok”.
– Fogalmazhatunk úgy is, hogy rongyművesként megmentem és tovább éltetem ezeket az anyagokat. Ezzel azt az embert is megtiszteljük, aki annak idején bizony igen kemény munkával készítette ezeket a darabokat – mondja Ildikó, miközben sorra mutatja a saját készítésű ingeket, blúzokat, táskákat. A kiállított darabok között a legszembetűnőbb helyen, mégis szerényen foglalnak helyet a Burda varróversenyen sikert hozó blúzok, az egyik az elődöntőn, a másik a döntőn váltotta ki a zsűri elismerését.
Ildikónak és Lajosnak több közös munkája is látható a kiállított ruhák, eszközök között. Gyakori, hogy együtt alkotnak, inspirálják egymást, ugyanakkor a munka hevében a vitatkozások sem ritkák. Egy-egy kiállítás előtt nagy a feszültség a házaspárban, „ilyenkor jobb, ha nem szólnak hozzánk” – mondja elmosolyodva Ildikó. Hozzáteszi, az elmúlt évben a járvány miatt a legtöbb kiállítás elmaradt, de már nem is nagyon keresik ezeket az eseményeket. Főleg a Budai Várba a Mesterségek Ünnepére és Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe járnak, ahol Márta István zeneszerző feleségének az udvarát bérli a Magyar Kézműves Szövetség, hogy árusítást, nyitott műhelyt és kiállítást szervezzenek a közönségnek. Kapolcson minden évben van fő téma. Idén a dal, a zene és a madár lesz az – tudtuk meg Ildikótól –, így most ezekhez kapcsolódó termékeket készítenek a fesztiválra.
Amikor a jövőbeli tervekről kérdezzük Dezső Ildikót, legnagyobb meglepetésünkre azt válaszolja, új anyagot, nagy ívű terveket már nem akarnak behozni az életükbe.
– Nagyon sok kiállításon, rendezvényen jártunk, Vecsésen is több kiállításunk volt. A Magyar Kézműves Szövetségben már tiszteletbeli tagok vagyunk, de nem vagyunk reneszánsz emberek, hogy mindenhez értsünk. A gyerekekkel szívesen foglalkozunk, a nyári napközis táborban egy-egy napot szoktuk vállalni, ahol kézműves foglalkozásokat tartunk, de a mi korunkban már azt is meg kell engedni magunknak, hogy egy kicsit lelassítsunk.
Vecsésen is elismerték a házaspár munkásságát
Viha Lajos és Dezső Ildikó számos elismerésben és díjban részesült pályája során. Példaértékű tevékenységükért 2019-ben a Vecsési Ipartestület székházában vehették át Szlahó Csaba polgármestertől és Skribek Pál ipartestületi elnöktől az Ipartestületek Országos Szövetsége által adható legmagasabb fokozatú szakmai kitüntetést, a Magyar Kézművességért Díj arany fokozatát.
Kép és szöveg: Varga Norbert
