Itt a nyár, újra küzdhetünk a szúnyogokkal

Eddig két alkalommal, június 16-án és július 7-én végeztek szúnyoggyérítést Vecsés teljes területén. Bár a légi kémiai módszert korábban betiltották, a koronavírus-járvány miatt végül meghatározott ideig újra engedélyezték, ezért idén is lehetőség nyílt arra, hogy a földi gyérítéssel szemben hatékonyabb módszerrel, repülőgépről irtsák a vérszívókat.

Az ország egyes területein – jellemzően a nagyobb tavak és folyók mentén – már júniusban szúnyoginvázióról beszéltek a szakemberek, de Vecsésen és a környező településeken szerencsére nem volt ennyire drámai a helyzet, bár kétségtelen, hogy a város egyes pontjain így is sok kellemetlenséget okoztak a szúnyogok.

– Az első lakossági bejelentés után elkezdtük megszervezni a légi szúnyoggyérítést. Erre idén azért kerülhetett sor, mert a Covid-19 járvány miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ideiglenesen engedélyezte. A légi gyérítés nagyobb hatékonysággal működik, mert az egész várost lefedi, az irtószer bejut a kertekbe is, ezzel szemben a földi módszer nem olyan hatékony, az aktuális időjárási körülmények is jobban befolyásolják az eredményességét. Már az első, júniusi gyérítés után is pozitív visszajelzéseket kaptunk a lakosságtól, a második gyérítéssel pedig Vecsés az élen jár, hiszen a környező településeken jellemzően július elejéig még csak egy alkalommal került sor szúnyoggyérítésre – mondta Rózsa Balázs, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Osztály vezetője, hozzátéve, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a szúnyogok elszaporodásának mértékét, és ha indokolt, akkor megrendelik az újabb gyérítést.

Továbbra is megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy kémiai vagy biológiai úton volna célszerűbb elvégezni a szúnyoggyérítést. Míg az előbbit a kifejlett szúnyogok elleni védekezésnél alkalmazzák, utóbbi módszerrel a szúnyoglárvákat célozzák, így az inkább a megelőzést szolgálja. A biológiai kezelést a vizes területeken alkalmazzák, de miután Vecsésen ebből kevés van, nem lehet arra számítani, hogy ez önmagában megoldja a szúnyogproblémát. A kémiai védekezéssel kapcsolatban elmondható, hogy csak olyan irtószert alkalmaznak, amely erre a célra engedélyezett, és a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra és növényekre nem ártalmas. Az alacsony dózisú irtószer alkalmazása állítólag nem veszélyezteti a méhféléket és a kevésbé érzékeny rovarokat, emellett azokat a méhészeket, akik törvényi kötelezettségüknek eleget téve bejelentették tevékenységüket, minden esetben előre értesítik a szúnyogirtás időpontjáról, hogy a méheiket be tudják zárni a permetezés idejére.

– Tavaly szeptember 1-jétől idén június 30-áig szakemberek térképezték fel a várost. Azt kutatták, hogy az esős időszakban hol alakulnak ki pangó vizek, amelyek ideálisak lehetnek a szúnyoglárvák számára. Mivel Vecsésen nincsenek nagy vízfelületek, nincsenek tavak (a horgásztavak nem számítanak, mert a halak megeszik a szúnyoglárvákat), ezért azokon a területeken indokolt a biológiai gyérítés – például árkoknál, alacsonyabban fekvő vizes területeken –, ahol a csapadékos időszakban és az olykor lezúduló özönvízszerű esőzések után megáll az víz. A szakértő dolga, hogy ezt figyelje, és amikor a helyzet indokolttá teszi, akkor kell elvégezni a biológiai gyérítést. A felmérések alapján Vecsésen nagyjából tizenhét hektár terület lehet érintett biológiai kezelés szempontjából. Ez a módszer nagyjából kilencven százalékos hatékonysággal működik, a lárvák mintegy tíz százaléka a gyérítés ellenére kifejlődhet, ellenük indokolt lehet kémiai módszerrel is védekezni. Ebben a kérdésben még nem született döntés, a képviselő-testület fontolóra veszi ezt a lehetőséget is – magyarázta Rózsa Balázs a biológiai szúnyoggyérítéssel kapcsolatban.

Mit tehetünk, hogy kevesebb szúnyog legyen a környezetünkben?

Köztudott, hogy a csípőszúnyogok betegségeket is terjeszthetnek, az utóbbi időben pedig több olyan faj jelent meg Európában, melyek ebből a szempontból fokozott kockázatot jelentenek – hazánkban három új, inváziós fajról tudni, melyek veszélyes betegségek kórokozóit terjeszthetik –, ezért az egyéni védekezésnek is fontos szerepe van a szúnyogok elleni küzdelemben. Célszerű megszűntetni azokat az otthoni vízgyűjtőket, melyek segítik a szúnyogok szaporodását. Az udvaron tárolt vödröt, kannát, talicskát, gyermekjátékokat érdemes úgy tárolni, hogy azokban ne gyűljön össze esővíz. Az esővízgyűjtőt le kell fedni, ha ez nem megoldható, akkor sűrű hálóval letakarni. Gondoskodni kell az csapadékvíz elfolyásáról, ezért tisztán kell tartani a vízelvezető árkokat, ereszcsatornákat. Ne tároljunk olyan hulladékot a szabadban, amelyben összegyűlhet az esővíz. A kifejlett szúnyogok ősszel behúzódnak a fagytól védett helyekre, ezért célszerű a garázs, a pince, nyári konyha nyílászáróit zárva tartani és szúnyoghálóval védeni.

Ezek csak apróságok, de ha betartjuk az ajánlásokat, máris sokat tettünk azért, hogy kevesebb vérszívó terhelje környezetünket.

varga