Már jelentkezhetnek a csapatok a Káposztafeszt főzőversenyére

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a XX. Vecsési Ká­posz­tafeszt, de az idei jár­vány­helyzet egyelőre bíztató­nak tűnik, így van esély arra, hogy szeptember végén újra megrendezzék a város legnagyobb kulturális programsorozatát.

Zajlanak a XX. Vecsési Káposztafeszt megrendezésének előkészületei. A Káposztafeszt Szervezőbizottságának döntése szerint azonban a rendezvény közönségének nagy létszáma (valamint a felvonulás) miatt csak abban az esetben valósulhat meg a két napra tervezett programsorozat, ha a szep­temberben aktuális járványügyi rendelkezések szerint: nem lesz szükség a védettségi igazolványok ellenőrzésére, illetve nem lesz létszámkorlátozás – olvasható a szervezőbizottság által közzétett tájékoztatóban a fesztivál hivatalos honlapján (www.vecsesikaposztafesztival.hu).

A fesztivál megrendezését illetően, a végső döntésről, a szeptemberi aktuális rendelkezések ismeretében adnak majd tájékoztatást.

A szervezőbizottság a főzőversenyekre, valamint a gasztro- és árusítósorra való jelentkezéseket folyamatosan közzé teszi a fesztivál honlapján.

Kalandozzunk együtt a káposztás finomságok világában! – jelentkezés főzőversenyre

A 2021. szeptember 25-26-ára tervezett XX. Vecsési Káposztafeszten idén is két napon át mérhetik össze tudásukat a főzőversenyen résztvevő csapatok. Az elkészült ételeket szombaton és vasárnap is külön értékeli a zsűri.

Várjuk baráti társaságok, családok, munkahelyi csapatok és mindenki más jelentkezését, aki szívesen megmutatná főzőtudományát a Káposztafeszten is!

A felhívás – egyelőre, első körben – vecsési csapatoknak szól! Jelentkezési lap letölthető a www.vecsesikaposztafesztival.hu oldalon a Jelenkezés/Főzőverseny menüpont alól. A részvételi lap beérkezési határideje: 2021. július 20. Díjfizetési határidő: 2021. augusztus 31.

A dokumentum adobe acrobat reader programmal számítógépen is kitölthető, a gyorsabb beérkezés érdekében kérjük a fozes@vecsesikaposztafeszt.hu e-mail címre visszaküldeni!

A jelentkező csapat tudomásul veszi és aláírásával is megerősíti, hogy az általa bérelt helyen a Káposztafeszt ideje alatt csak és kizárólag káposztát tartalmazó főételt vagy levest készíthet. Egyéb sütemény, lángos, palacsinta, rétes, kolbász, pecsenye stb. készítése/árusítása tilos, a tevékenység felfüggesztése mellett a csapat azonnali kizárását vonja maga után.

VT info