Ennyi áldozatot követelt a korona-vírus a környező településeken

Március 4-éig 15 659-en haltak meg koronavírus-fertőzés következtében a magyarországi településeken – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott adatokból. (Az elhunytak számát településekre lebontva tartalmazó dokumentumot a K-Monitor kérte ki az NNK-tól.)

A legtöbb koronavírusos áldozat, 2850 fő Budapesten volt, majd Miskolc következik a sorban 324 elhunyttal. Debrecenben 246, Szegeden 226, Nyíregyházán 221, Kecskeméten 204, Pécsen 176, Győrben 164, Kaposváron 142, Szombathelyen 137 áldozatot követelt a járvány március 4-éig.

Az elmúlt hónapokban több olvasónk is érdeklődött a vecsési adatok felől, de erről nem tudtunk korábban tájékoztatást adni, mert nem voltak ismertek a számok. A nyilvánosságra hozott adatokból az derült ki, hogy március 4-éig 24 vecsési áldozata volt a járványnak (Vecsés népessége 21 328 fő a 2019-es adatok szerint). Ez három fővel kevesebb, mint a szomszédos Gyálon (24 607 lakos), ahol 27 elhunytat regisztráltak. A másik szomszédos településen, Üllőn (12 194 lakos) 19 koronavírusos beteg hunyt el, a nagyjából azonos lélekszámú Maglódon és az alig több mint 4000 lelket számláló Ecseren 6-6 áldozata volt a járványnak.

Március 4. óta lényegesen emelkedett az elhunytak száma, e sorok írásakor (június 13-án) a halálos áldozatok száma 29 904.

varga