Osztertág Kristóf: Bíztam a lovaimban és a csapatom munkájában

Osztertág Kristóf nyerte a kettesfogathajtók versenyét a XXV. Vecsés Kupán - Fotó: VN

A május végén megrendezett Vecsés Kupa nemzetközi fogathajtó­ver­senyen – melyen nyolc nemzet közel kilencven fogathajtója vett részt – a kettes fogatok versenyében Osztertág Kristóf a világbajnok Hölle Martint megelőzve győzött.

A vecsési sportoló a díjhajtást követően még csak negyedik helyen állt, a szombati maratonhajtásban már feljött a második pozícióba, de több mint nyolc ponttal el volt maradva esélyesebb vetélytársától, aki magabiztosan vezetett.

A vasárnapi akadályhajtásban azonban Osztertág 4,40 hibaponttal zárt, Hölle viszont nagyon elrontotta a zárószámot, amelyben 16,11 hibaponttal csak 21. helyen végzett. A három éve csapatban vb-aranyérmes Osztertág így három hibaponttal megelőzte ötszörös világbajnok honfitársát. A harmadik a Vecsésen, hazai pályán szereplő ifj. Dobrovitz József lett.

A kettesfogathajtók idén a szeptemberi világbajnokságra, míg a négyesek a szeptember 2. és 5. között a Kincsem Parkban sorra kerülő budapesti Európa-bajnokságra készülnek. A hivatalos hír szerint nagy meglepetés volt a végeredmény, de vajon mit gondol erről a friss győztes?

– Én is azt gondolom, kisebb meglepetés volt a győzelmem, hiszen mégis az aktuális világbajnokot múltam felül. Ugyanakkor én bíztam a lovaimban és a csapatom munkájában. Pedig a lovaimnak ez volt az első versenyük, így ha innen nézzük, meglepetés volt az eredmény. Én tudtam, hogy nagyon jók, és rengeteg lehetőségük lesz még, de nem gondoltam, hogy már most ilyen jól teljesítenek – értékelt Osztertág, aki szerint a három nap alatt nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménye volt a siker kulcsa.

Két hatéves és egy hétéves lóval indult a versenyen, ami azért is dicséretes, mert csak hatéves koruk után lehet velük versenyezni, így csak most lehetett velük először igazi versenykörülmények között menni. Áprilisban és májusban is voltak már versenyek, de nem akarta őket hamar a mély vízbe dobni.

– Ezekkel a lovakkal szeretnék kikerülni a világbajnokságra. Én jelenleg csak a kettesfogatban gondolkozom. Ősszel Budapesten lesz a négyes fogathajtó Európa-bajnokság, azon csak néző leszek. Hatalmas energia kell hozzá, hogy valaki mind a két számban eredményes legyen, ráadásul elég nehéz összehangolni a két számot – mondta a 29 esztendős sportember.

Jelenleg még nem tudja, tagja lesz-e a világbajnoki keretnek, hiszen ezt majd csak később jelöli ki Tóth Tamás szövetségi kapitány.

– Addig lesz még egy-két verseny, azokon igyekszem bizonyítani. Én viszonylag fiatalnak számítok a 29 évemmel, pedig már 2005 óta űzöm versenyszinten ezt a sportot, de bízom benne, ott lehetek a világbajnokságon – mondta Oszterág, aki elárulta, a többi fogathajtóhoz hasonlóan titkolt vágya, hogy egyszer szeretne ő is a dobogó tetején állni egy jelentős világversenyen. Akár egy világbajnokságon.

Sz. Gy.