Témahét a Halmi suliban

Iskolánk Örökös Ökoiskola címmel rendelkező madárbarát iskola. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, a környezettudatos nevelésre és a fenntarthatóságra. A járvány­helyzet miatt át kellett szervezni az öko-prog­ramokat, részben jelenléti, részben online for­mában tartottuk a fenntarthatósági témahetet.

A rendezvénysorozatot tavasszal, még márciusban, a Föld órájával kezdtük: egyre több tanulónk és családtagjaik hívják fel az emberiség figyelmét a bolygónk erőforrásainak tékozlására azzal, hogy egy órán keresztül nem használnak áramforrást otthonaikban.

A Fenntarthatósági témahét április 19-én vette kezdetét. Idén kiemelt szerep jutott az erdőre, mint ökoszisztémára. Felsős diákjaink online tanulhattak, beszámolót készítettek ebből a témából. A www.fenntarthatosagi.temahet.hu honlapon naponta három, tematikusan jelentkező videót az alsósok már az iskolapadból, a felsősök otthonról követhettek figyelemmel a fenntartható közlekedésről, az erdők védelméről vagy az akkumulátorok újrahasznosításáról.

Április 22-én, a Föld napján „zöldpólós napot” tartottunk, mindenki zöld vagy kék ruhában jelent meg az iskolában, illetve az online órákon. Ez a nap évek óta népszerű diákjaink körében.

Az ötödik és hatodik évfolyam fotomontázs versenyt is rendezett, ahol a környezetvédelem és a Föld napja témakörökből szebbnél-szebb fotókat szerkesztettek.

A hetedikesekből álló csapat a Zöld Okos Palánta online versenyben eddig a megyei elődöntőig jutott, ráadásul az előkelő második helyen, és még versenyben van a regionális döntőért is.

Az első évfolyamosok faültetéssel és virágültetéssel tették szebbé iskolánk udvarát.

A madárbarát program keretein belül minden osztályunk folyamatosan gondozza és feltölti a saját madáretetőit, itatóit, ápolja fáját.

Reméljük, hogy programjainkkal olyan tanulók kerülnek ki iskolánkból, akik környezettudatos életmódjukkal hozzájárulnak majd bolygónk megmentéséhez.

Vas Sándor, öko-felelős