A fenntarthatóságért – Sulizsák és faültetés az Andrássy Gyula Általános Iskolában

Várszegi Csaba (balra), Horváthné Gyurcsán Erika, Krojher Gabriella, Kovács Márton és az iskola nyolcadikos diákjai három kocsányos tölgyet ültettek a Kispataknál

A fenntarthatóság, a környezetünk védelme fontos értéket képviselnek intézményünkben. Ennek szel­lemében az iskolához kötődő, de az iskola falain túl­mutató programok zaj­lottak le áprilisban nálunk.

Több mint két tonna ruha gyűlt össze az Andrássy iskolában

A hagyományos papírgyűjtésünk mellett idén harmadik alkalommal csatlakoztunk a Sulizsák „Göncölj a Földért!” – akcióhoz. A ruhákat április közepétől fogadtuk iskolánkban, elszállításukra május 5-én került sor. Szülők, az iskola tanárai, munkatársai lelkesen hozták a zsákokat két héten keresztül, s minden eddiginél több ruha gyűlt össze az idén: 2365 kilogramm. Köszönjük szépen mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az eredményhez, és ezzel együtt sokat tett a Földért!

Nyolcadikos diákjaink ballagási emlékként április 16-án egy-egy kocsányos tölgyet ültettek a Kispatakhoz. A faültetés ötletét Krojher Gabriella, a Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó lelkes tagja segítségével kezdtük megszervezni. A megvalósításhoz legnagyobb örömünkre csatlakozott Várszegi Csaba és Kovács Márton képviselő is, akik nemcsak jelenlétükkel, de adományukkal is megleptek minket, ugyanis az ötletünk hallatán úgy döntöttek, megveszik a facsemetéket a három nyolcadik osztálynak. Így lett egy egyszerű gondolatból csodás összefogás. Annak is nagyon örülünk, hogy azóta más iskola is csatlakozott már ehhez a kezdeményezéshez, így újabb fa került elültetésre. Nagyon szépen köszönjük a segítőink és támogatóink hozzájárulását, munkáját. Bízunk abban, hogy a tölgyfák hosszú-hosszú éveken át adnak majd árnyékot, madaraknak otthont; volt diákjaink pedig szép emlékként fogják mesélni, hogy ezt ők ültették annak idején…

Horváthné Gyurcsán Erika