A márciusi Vecsési Tájékoztatóban szolid apróhirdetés adta tudtul, hogy gyűjtés indul rászoruló családoknak. Sajnos, a hirdetésben rosszul jelent meg a telefonszám. Ennek és az akció apropóján kerestük meg az ötletgazdát, Jámbor Mátyásnét.
A köztévé Családbarát műsorának egyik szerkesztője ajánlotta figyelmünkbe, hogy akció indul rászoruló családok megsegítésére, és ehhez lehet csatlakozni. Magunk is tapasztaljuk, hogy világjárvány idején még többen kerültek nehéz helyzetbe. Ebben igyekszem én magánszemélyként besegíteni, bár remélem, hogy jelentkeznek még segítők – mondta Jámbor Mátyásné.
– Meddig tart a gyűjtés, és milyen tárgyakat szeretnének kapni?
– Természetesen nem lomtalanításról van szó, kérjük, ezt vegyék figyelembe. Nemcsak ruhákat, hanem ágyneműt, függönyt, táskát, cipőt stb. mindent, amire szükség lehet egy háztartásban. Tartós élelmiszert is várunk. A gyűjtés májusban folytatódik, és a 06-70/513-4155 telefonszámon lehet jelentkezni az adomány leadására vagy segítőnek. Ez folyamatos egészen május közepéig.
– Hová kerülnek az adományok?
– A Családbarát több segélyszervezettel, szociális otthonnal van kapcsolatban. Velük egyeztetjük, hová kerül a vecsési küldemény. Úgy tervezem, hogy az összegyűjtött tárgyakat személyesen adjuk át, vagy szállítjuk el a megbeszélt helyre, ahol biztos kézbe kerülnek. Azt is szeretném, ha az adományok egy része a vecsési nehéz helyzetben lévőket is segítené, ezért május 15-én és 16-án 9 órától 16 óráig Vecsés, Fő út 89. szám (Rétesház) előtt választhatnak az összegyűjtött tárgyakból a rászorulók. Pünkösdvasárnap, május 23-án, délután 14 órától egy kis kulturális programmal szeretnénk megünnepelni a gyűjtés sikerét. Remélem, akkor már szabadabban mozoghatunk.
Köszönet a gondolatért, és köszönet az adományozóknak.
szalontai













