Karácsonyi ajándéknak indult, sikeres vállalkozás lett belőle

Kárpáti Ildikó története igazi magyar siker­sztori. Huszonegy éve dolgozik kozmetikus­ként Vecsésen, de emellett képezte magát, többek között kozmetikus mester lett, és egészségtan tanári sza­­kon végzett a szegedi egyetemen. Egy emlékezetes karácsony azon­ban je­lentős változást hozott az életében. És ez nemcsak azért igaz, mert akkor tudta meg, hogy érkezik a negyedik gyermekük…

Több mint 7 éve kezdődött, karácsonyra a két nagypapának saját készítésű kecsketejes-körömvirágos szappant adtunk a kisebb bőrbetegségük kezelésére. Kicsit többet készítettem, így elajándékoztuk néhány barátnak, ismerősnek is. Pár héttel később felhívott egy anyuka azzal, hogy nemsokára keresni fog az üllői gyerekorvos – mondta Ildikó.

Mint kiderült, az ismerős mindkét gyermeke szteroid alapú termékeket használt az ekcéma ellen, de nem nagyon javultak. Azonban január közepére tünetmentesek lettek, mint kiderült, karácsony óta az akkor kapott szappannal fürdették őket.

– Mindig törekedtem a természetességre, az egészségre. Előtte soha nem álltam neki kísérletezni, nem is az volt a cél, hogy kihasználjak egy feltételezett piaci rést. De az, hogy másoknak ennyire erős ekcémájára hatott, nekem óriási érzés volt, úgy éreztem, ez egy kihívás, nem lehet leállni – mondta a kezdetekről a csinos kozmetikus.

Nappal a gyerekek nevelése ugyan lefoglalta, de az éjszakáit a szappanok, krémek készítése tette ki.

– Amikor ismét elkezdtem kozmetikusként dolgozni a kicsi mellett, ezek a nyers hatóanyagok beszivárogtak a munkámba is. Elmentem egy kozmetikum-készítő tanfolyamra, ott megkaptam az alapokat. Amikor közelebb kerültem a termékekhez, bioboltokból, bioalapanyagok­kal kezdtem el dolgozni. Nem készterméket vásároltam, bár ez nagy változást nem jelentett, hiszen korábban is a biokozmetikumokat részesítettem előnyben.

De nemcsak az ekcémára talált megoldást, például kamaszok is keresik, hogy pattanásos arcbőrükön segítsen, de 90 éves néni felfekvésére is tudott gyógyírt. Különböző bőrproblémával fel lehet keresni, kikérdez, meghallgat, diagnosztizál, és ezek alapján összeállít valamilyen krémet vagy szappant. Sokaknak segített már így.

– Sokat kísérleteztem, utána olvastam, amióta különböző termékek előállításával foglalkozom. Amikor láttuk, hogy van rá kereslet, műhelyt alakítottunk ki, engedélyeket intéztünk, amik nem kevés utánjárást jelentettek, hiszen egy műhely esetében alapelvárás például a csempézés, a fény, a szellőzés, a víz, a telephelyengedély és még az is, tevékenységem mennyire zavarja például a szomszédokat – mesélte Ildikó a kezdeti nehézségekről.

Minden egyes terméknek kozmetikai engedéllyel kell rendelkeznie, csak bio­alap­anyagokkal dolgozik, és a kész termékét engedélyeztetnie kell. Ez igen komoly agyi és adminisztratív munka. Elküldeni egy vegyésznek, leírni cseppenként, milliliterenként, grammonként, honnan szerzi be az alapanyagokat.

Elárulta, a kozmetikusság egy stabil alap volt, és amikor a negyedik gyermek meglett, akkor jött a felismerés, a gyógyító alapú kozmetikai termékek készítése.

– Ugyanakkor két kisgyerek mellett úgy éreztem, nem tudom csinálni. Aztán mégis belefogtunk. Mostanában hajnal 2-3 óra körül kelek, hogy le tudjak menni a műhelybe. 8-tól már a gyerekeké vagyok, reggelivel várom őket, tanulunk. Délben alszanak, akkor megint tudok a műhelyben tevékenykedni, délután pedig, ha hazaért a férjem, vendégeket fogadni.

Korábban nyolc órát foglalkozott a kozmetikával, most már kevesebbet, mert emellett készíti a termékeket. Az éjszaka a tanulásé, a számlakiállításé.

– Kiváló, tiszta bio hatóanyagokkal dolgozom, a kecsketejet ellenőrzött tanyáról vásárolom, a termékek környezetbarát csomagolást kapnak. Kikérdezem a hozzám fordulókat, és problémájuk alapján szeretnék adni nekik krémet és szappant, ugyanakkor az is segít, ha van egy orvosi szakvélemény a háttérben. A legtöbb esetben a bőrnek szól a segítség, de úgy gondolom, a lelket is táplálja.

SzgY