Nemzeti ünnep: csöndes főhajtással tisztelegtek a szabadságharc hőseinek emléke előtt

Éppen egy éve, hogy Magyarországon is megjelent és terjedni kezdett a koronavírus. Akkor a kormány lemondta az orszá­gos március 15-ei megemlékezéseket, és az önkormányzatok is csak szűk körben, zárt kapuk mögött tisztelegtek a for­radalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt, így Ve­csésen is ünneplő tömeg nélkül zajlott le a megemlékezés.

Szlahó Csaba polgármester akkor elmondott rövid beszédében még abbéli reményének adott hangot, hogy a következő évben újra együtt, korlátozások nélkül ünnepelhet a város. Mint tudjuk, a járványhelyzet azóta csak romlott, ezért idén sem kerülhetett sor a közös megemlékezésre. A meredeken emelkedő fertőzésszámok miatt a kormány újabb szigorító intézkedéseket vezetett be, így egy év elteltével, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 173. évfordulóján ismét csak a csöndes főhajtás maradt azoknak, akik a meghirdetett időpontban szerettek volna koszorút elhelyezni a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium udvarán található Petőfi szobornál.

A járványügyi szabályok betartása mellett március 12-én 14 órakor Szlahó Csaba polgármester, Mohainé Jakab Anikó, Vecsés város jegyzője és Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője közösen koszorúzta meg az emlékművet, majd a helyi intézmények, pártok és civil szervezetek vezetői és képviselői rótták le tiszteletüket a szobornál.

A koronavírus-járvány alakulását elnézve sajnos, továbbra is csak reménykedhetünk abban, hogy jövőre együtt emlékezhetünk a magyar nemzet történelmének egyik legmeghatározóbb eseményére.

Vén