A Kispatak Tanösvény téli madárvilága II.

Nagy őrgébics és hegyi billegető

Az őszi madárvonulás újabb és újabb meglepetéssel szolgált a patakparti sétáinkon. Már szeptember közepén elkezdődött!

Egy közös, fotós kiránduláson alig hittünk a szemünknek, a fényképek azonban megerősítették, nagy őrgébics jelent meg a határban. Azóta gyakran látunk egy-egy példányt az alacsonyabb fák tetején – a rá jellemző – „várta” pózban. Fekete-szürke-fehér színösszeállítását távcső segítségével csodálhatjuk csak meg, félénk madár, nem enged közel magához. Általában egyedül vonul, legfeljebb 2-10 fős laza csapatokban. Több mindenben hasonlít ahhoz a – szintén magányos – hegyi billegetőhöz, ami november eleje óta él folyamatosan a tanösvény végénél a hídnál. Bár legtöbbször csak felrepülni látjuk, elegáns megjelenésével, szürke és sárga színeivel rövid időn belül az egyik kedvencünk lett. Hegyi patakok mentén költ – innét a neve –, télen délebbre, alacsonyabb területekre vonul, így kerülhetett Vecsésre.

Minden alkalommal izgatottan megyünk ki a patakhoz, vajon itt vannak-e még, látjuk-e őket, és természetesen próbálunk egyre jobb fotókat készíteni mindkét fajról.

Csörgő réce, jégmadár

Különleges vendégek

Bevallom, a futók, a sétálók és a kutyák miatt a tanösvény nem tartozott egészen január közepéig a gyakran látogatott célpontjaink közé, zsúfoltsága miatt úgy gondoltuk, kevesebb madár jár arra. Aztán jött a meglepetés: egy jégmadár! Több ismerősünk is megerősítette, az elmúlt években előfordult néha egy-egy kósza példány a patakban. Emiatt – hátha látjuk még – január második felében naponta többször jártuk végig a tanösvényt, így találtuk meg az idei tél másik különlegességét, egy hím csörgő récét.

Megfigyelésünk szerint a jégmadár két napot, a csörgő réce egy hetet töltött a patakban. Felmerült bennünk, hogy ha tisztább a víz, kevesebb a szemét és több a hal, talán tovább is gyönyörködhettünk volna bennük. Csak pár apróságon kellene változtatnunk, és azzal a mostaninál sokkal gazdagabb lehetne a patak élővilága.

Lengyel Hajnalka – Vecsési Madárles
A fotókat Vecsésen készítette: Kiricsi Ágnes