Távol-keleti kultúrát és tízezer szájmaszkot hozott Vecsésre a Magyar–Kínai Kulturális Egyesület

Ötödik alkalommal szervezte meg hazánkban a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület a Gyönyörű Kína – Boldog Tavaszünnep Kulturális Fesztivált. A program keretében február 18. és 20. között Vecsésre is elhozta az egyesület a kínai kultúrát és gasztronómiát népszerűsítő vándorkiállítást, és tízezer szájmaszkot is adományozott a városnak.

Nem először járt Vecsésen a Magyar–Kínai Kulturális Egyesület, 2018-ban már ellátogattak a városba és a kínai holdújév alkalmából egész napos programot szerveztek.

– Akkor még sokkal színesebb rendezvénnyel készülhettünk, de sajnos, idén a járvány miatt nem tudtuk úgy megszervezni a fesztivált, mint az elmúlt években. Most annak is örülünk, hogy legalább szabadtéren megrendezhetjük ezt a vándorkiállítást – mondta Geng Jie, a Magyar–Kínai Kulturális Egyesület alelnöke, aki azt is elárulta, hogy a Vecsésen is bemutatott vándorkiállítás mellett a fesztivál egyes elemeit online követhették az érdeklődők.

A vecsési kiállítás fotósorozattal mutatta be, hogyan küzd a világjárvány ellen Kína, egy másik képösszeállítással pedig azt illusztrálták, hogyan segítette és segíti egymást ma is a nehéz időkben a kínai és a magyar nép. A harmadik tematikus fotósorozaton a hagyományos kínai újévi szokások voltak láthatók. Egy televízión kínai városok kulturális életét és gasztronómiáját bemutató rövidfilmeket nézhetett meg a vecsési közönség, a Bálint Ágnes Kulturális Központ előtt felállított sátorban pedig ajándékokkal kedveskedtek az egyesület tagjai az érdeklődőknek. Ugyanitt kínai ételeket is lehetett kóstolni.

A rendezvényt Kis-Tóth János, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg, majd Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester köszöntötte az kulturális egyesület tagjait.

Beszédében örömének adott hangot, amiért az egyesület a pan­démia ellenére is talált arra módot, hogy a fesztivál bizonyos részeit kézzelfoghatóan, szabadtéri formában valósítsa meg. Elmondta, a kínai néphez hasonlóan a vecsésiek is nagy igyekezettel őrzik kultúrájukat és hagyományaikat.

– Mindig örülünk azonban, ha megismerhetjük más népek kultúráját, új élményekkel gazdagodhatunk. Különösen igaz ez akkor, ha olyan távoli országról van szó, mint Kína, ahonnan ritkán érkeznek hozzánk vendégek – fűzte hozzá.

Végezetül kifejezte reményét azzal kapcsolatban, hogy összefogással sikerül legyőzni a világjárványt, és jövőre újra találkozhatunk Vecsésen az egyesülettel.

Az alpolgármester köszöntője után a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület elnöke, Teng Wei Jie köszöntötte Vecsést, majd bejelentette, hogy az egyesület tízezer szájmaszkot adományoz a városnak a járvány elleni védekezéshez.

A vándorkiállítás három napig volt látható Vecsésen, ezt követően Heves városban és Pomázon mutatták be. A rendezvénysorozat február végén Zuglóban zárul.

Szöveg és képek: Varga Norbert