Megújult, de megőrizte régi értékeit Vecsés két népszerű gyógyszertára

Bizonyára többen is felfigyeltek arra, hogy az elmúlt hetek­ben jelentős átalakuláson ment keresztül a Fekete Gyopár és a Borókás Gyógyszertár. A megújulás eredményeként modern, letisztult környezet és kibővített termékkínálat vár­ja a Telepi úti és a Kinizsi utcai épületbe betérő vásárlókat.

Vecsés első magángyógyszertárát 1992-ben alapították, ez volt a Fekete Gyopár, melyet dr. Fekete Károly orvos és gyógyszerész neje működtetett. A házaspár hat évvel később, 1998-ban Borókás néven nyitotta meg második patikáját a Kinizsi utcában. A két gyógyszertár azóta is a Fekete család tulajdonában van és továbbra is népszerű a vecsési vásárlók körében, amit elsősorban a vásárlóközpontú kiszolgálásnak és a széles termékkínálatnak köszönhetően tudtak fenntartani közel 30 éven át. A mostani megújulás is ennek szellemében történt, a kor és a vásárlói igények figyelembe vételével.

– A Fekete Gyopár Gyógyszertár Telepi úti épülete a nagyszüleink háza volt, annakidején a nagypapámnak volt itt divatáruboltja, amit államosítottak és könyvtár lett belőle.
A családunk a rendszerváltáskor visszakapta az épületet, így lett belőle gyógyszertár. Büszkék vagyunk arra, hogy ott folytathatjuk a vállalkozásunkat, ahol évtizedekkel ezelőtt a nagyszüleink is dolgoztak, illetve arra is, hogy édesapánk örökségét vihetjük tovább – mondta dr. Toma Ildikó, a gyógyszertár vezetője.

Az átalakítással kapcsolatban Ildikó testvére, dr. Fekete Zoltán elmondta, egy ideje már érlelődött bennük a két gyógyszertár megújításának gondolata, amire most nyílt lehetőségük a Gyöngy Referenciapatika Program segítségével.

– Az volt a célunk, hogy a mai trendeknek megfelelő, a tudatos vásárlók igényeit is kielégítő modern, letisztult környezetet alakíthassunk ki mindkét patikánkban. Ebben szakmai segítséget kaptunk a Gyöngy Referenciapatika Program működtetőitől. Eddig mindkét gyógyszertár klasszikus, zárt polcos rendszerben működött, ezen változtattunk az úgynevezett nyitott polcos elrendezéssel, ami új stílust és a vásárlók valamint a gyógyszertári dolgozók szempontjából is számos előnyt hordoz magában. Ezzel együtt továbbra is megtartottuk a hozzáadott értékeinket, a szakmai munkát és a vásárlóbarát kiszolgálást, ami gyógyszertárainkat jellemezte az elmúlt évtizedekben.

A nyitott polcos rendszer lényege, hogy a gyógyszernek nem minősülő készítmények, azaz a vitaminok, táplálékkiegészí­tők, dermokozmetikai és egyéb egészségmegőrző termékek, illetve a gyógyászati készülékek, mint például vérnyomás- és vércukormérő berendezések között szabadon válogathatnak a vásárlók a vásárlótérben elhelyezett polcokon.

– Megjelentek azok a vásárlók, akik szeretnek egy kicsit jobban szétnézni, informálódni, kézbe fogni a terméket. Nekik nem az az igényük, ha például C-vitamint kérnek, hogy mi egyet levegyünk a polcról és azt odaadjuk. Inkább azt várják el, hogy legyen fent a polcon tízféle termék, amiből választhatnak. Ezt a termékkínálatot egy zárt polcon, a patikus háta mögött sokkal nehezebb lenne bemutatni, a nyitott polcos rendszer ezt jobban lehetővé teszi – hangsúlyozta dr. Fekete Zoltán, a Borókás Gyógyszertár vezetője.

– A nyitott polcos rendszernek köszönhetően a vásárló szabadon válogathat, információt gyűjthet egy adott termékről és az árakat is megismerheti, ami azért is fontos, mert így a pultnál a gyógyszerésznek nem arról kell beszélgetnie, hogy kapható-e a keresett termék. Több idő jut az olyan lényeges kérdésekre, mint mi baja van a vásárlónak, mennyi idős, hogy érzi magát. Sokan nem tudják, de a gyógyszernek nem minősülő készítmények alkalmazása előtt is érdemes tájékozódni, ha például valaki rendszeresen szed gyógyszert, mert ezek a termékek befolyásolhatják a kezelés alakulását, hatékonyságát. És itt jön elő a szakmailag megalapozott tájékoztatás fontossága, amit a vásárló a gyógyszertár alkalmazottjától megkaphat, de egy drogériában vagy egy benzinkúton már feltételezhetően nem. Pedig ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy biztonságossá tegyük a gyógyszerszedést – tette hozzá dr. Toma Ildikó.

A nyitott polcos rendszer bevezetésén és a vásárlótér átalakításán túl a termékkínálat is bővült. A táplálékkiegészítők és vitaminok nagy választéka mellett szélesebb körű lett a diagnosztikai eszközök, a száj- és fogápolási termékek, illetve a dermokozmetikumok kínálata. Utóbbiak olyan magas minőségű termékek, melyek csak gyógyszertárban érhetők el, és általában speciális bőrgyógyászati problémákra nyújthatnak megoldást.

A Fekete Gyopár és a Borókás Gyógyszertár új környezetben, de az évtizedek alatt megszokott szakszerű és ügyfélközpontú kiszolgálást megőrizve várja vásárlóit a Telepi út 28. és a Kinizsi utca 2. alatt.

Fekete Gyopár gyógyszertár

Cím: Telepi út 28.
H-P: 8-18, Sz-V: zárva
Tel.: 29/350-120

 

Borókás gyógyszertár

Cím: Kinizsi utca 2.
H-P: 8-18, Sz-V: zárva
Tel.: 29/356-326

(x)