Mi lesz veled, jégpálya?

Több olvasónk is kérdezte, tudunk-e valamit a jégpályáról, lehet-e még idén korcsolyázni a Szent István téren?
Eredetileg november 19-én nyitott volna a korcsolyapálya, de a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó szabályok miatt a megnyitó elmaradt – mondta Matasdi János, a létesítmény üzemeltetője.

A védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet szerint jelenleg tilos a szabadidős létesítmények használata és a fitnesztermek, fedett uszodák, mozik, könyvtárak mellett a korcsolyapálya is ebbe a kategóriába tartozik. Csak a versenysportban tarthatók sportedzések és csoportos mozgásformák.

A szigorú intézkedések január 11-éig érvényesek, hogy utána enyhít-e a kormány, az a járvány alakulásától függ. Tekintettel a bizonytalan helyzetre, Matasdi János nem tudta megmondani, hogy ebben a szezonban egyáltalán kinyithat-e még a jégpálya.

– Az biztos, hogy idén már nem nyitjuk meg a pályát, azt pedig még nem tudjuk, hogy január 11. után lesz-e rá lehetőségünk. Akkor sem biztos, hogy kinyithatunk, ha enyhít a kormány a szabályokon. Ebben az esetben is csak akkor üzemelhetjük be a korcsolyapályát, ha az időjárás ezt lehetővé teszi. Biztosat nem tudok mondani, csak reménykedünk benne, hogy legalább egy rövid időre kinyithatunk – mondta Matasdi János.

VN