Bárány Attila: „Hozzám a mai napig oda lehet jönni számot kérni”

Bárány Attilát sokan csak DJ Bárányként ismerik. Pedig a kezdetektől fogva kérte, bárhol is lép fel, saját nevén akar szerepelni. De vajon hogyan lesz egy kisfiúból, a hazai klubélet egyik meghatározó alakja?

Gyerekkorom óta imádtam a zenét, édesapám dobos volt, de amikor én megszülettem, ő abbahagyta. Valahol sorsszerű volt, hogy én is a zenével fogok foglalkozni, négyéves koromtól kezdve már felvételeket készítettem kazettás magnóval – mondta a lemezlovas, aki azt is elárulta, hangszeren nem tud játszani. Korábban énekes volt egy zenekarban, jelenleg is úgy csinál zenét, hogy zeneértő emberrel dolgozik együtt.

Elmondta, több generációs a magyar dj-szakma, a 80-as évek végén, amikor ő indult, olyan nevek jelentették a szakmát, mint Bakai, Dvoracsek, Szergej vagy Szeles Tibor. Korábban ő is kazettás magnóval kezdte, mint az elődök, de az igazi áttörést az jelentette, amikor „megörökölte” Szeles lemezparkját.

De vajon mennyivel másabb most ez a szakma, mint amikor kezdte, vagy mondjuk 2000-es évek elején? „Ég és föld, és mégis ugyanaz. A szórakoztatás része nem változott, de abban az időben nem voltunk annyira felkapottak. Ugyanakkor a korábbiakhoz képest jelenleg visszaesés van” – mondta Bárány, aki szerint nem voltak sztárok – talán korábbról csak Bakait lehet annak nevezni –
egyszerűen csak zenéltek.

– A különbség abban rejlik, amikor az elektronikus zene annyira népszerű volt, hogy a fesztiválok nagyszínpadain is dj-k játszottak. Az egész szakma megítélése kezd leülni. Ugyanakkor, ha valaki jó szakember és megállja a helyét, jobban oda tud figyelni a vendégekre, most is népszerű tud maradni – magyarázta.

Jelenleg is tart dj-oktatást, ahol elsők között azt tanítja a fiataloknak, hogy rendeljék alá magukat a bulinak és szórakoztassák az embereket, hiszen valójában az ízlésformálás és a szórakoztatás a feladatuk.

Véleménye szerint ma sokkal könnyebb elkezdeni ezt a szakmát. Sok éves tapasztalata alapján tudja, nem azon múlik, hogy valaki milyen dj lesz, hogy milyen zenét játszik, hanem attól lesz valaki jó a szakmájában, ha van egyfajta hozzáadott értéke, valami plusz a műsorában. Akár a személyiségében, a hangjában, az egyéniségében.

Amíg csak a fényt és a csillogást látják a fiatalok, addig óriási dolognak hiszik ezt. Minden táborba sokan jelentkeztek, az elmúlt pár hétben közel 50 embernek tartott előadást, és majdnem mind teljesen kezdő volt. De a fiatalok nem tudják, mennyi munka van ebben.

– Fontos megtanulni az alapokat, hogyan kell egy estét úgy végigcsinálni, hogy 6 órán keresztül kíváncsiak legyenek rád. Ahhoz, hogy ezt elérd, el kell sajátítani a szakma minden csínyját-bínyját, nyitottnak kell lenni minden zenei irányzatra. Mert nincs olyan, hogy rossz stílus, maximum rossz dal. A sikert nem adják egyik napról a másikra. Le kell húzni a szakmában 8-10 évet és minden este bizonyítani, hogy meg tudod csinálni és nem is akárhogyan – mondta arról, mennyire nem egyszerű a kezdet ebben a szakmában.

– De vajon miként került Vecsésre az ország egyik népszerű dj-je?

– A válasz roppant egyszerű, a feleségem vecsési lány. Teljes mértékben itthon érzem magam, és talán ez furcsa annak, aki fővárosi és ezt nehezen tudja elképzelni. Gyerekkoromban összejártam a családdal, barátokkal, de aztán egy idő után mindenki elkezdte hajszolni a pénzt, eltávolodtak az emberek egymástól. Amikor ideköltöztem rájötten itt még mindig az van, mint a gyerekkoromban volt, a barátok összejárnak, szeretik, segítik egymást.

– Az elmúlt pár hónap, a járvány okozta káosz vajon hogyan érintette a dj szakmát – tettük fel a kérdést.

– Az elsők között korlátozott minket, három hónapig senki nem tudott dolgozni, senki nem keresett egy fillért se. A kollégák közül tízből kilenc elment dolgozni és csak másodállásban dj-zik. Elindult egy folyamat, van benne egy természetes öntisztulás, sokan vissza se tértek. Most újra elindult a munka, de semmilyen garancia nincs arra, hogy meddig tudunk dolgozni, nem tudjuk, mikortól lesz megint leállás – mondta Bárány, aki elárulta, ő szerencsére jól vissza tudott térni, augusztusban is voltak fellépései.

– Mint belső ember, hogy látja, hogyan alakultak át a bulik az elmúlt évek alatt? Milyen a magyar klubélet a 10-20 évvel ezelőttihez képest?

– Napjainkban a klubélet az előnyére változott, megerősödött az elmúlt időszakban. A fesztiválok tönkretették a klubokat, kevés tudott üzemelni. Most, hogy nincsenek, erősödik a klubélet, visszaállt olyanná, amilyen 2008 környékén volt. Sokan hazajöttek külföldről a vírus miatt, majd nem nagyon tudtak visszamenni, így itthon költik a pénzüket. Ennek köszönhetően többen járnak el szórakozni.

– De vajon hogyan sikerült fennmaradni ennyi időn át és mekkora a versenyhelyzet a dj-k között?

– Nem igazán versenyeznek a hazai dj-k egymással, inkább egészséges rivalizálás van, ami ösztönzi az embert, ötleteket tud meríteni a másiktól. Hogy fent tudtam maradni az annak is köszönhető, mindig is odafigyeltem a közönségre. Hozzám a mai napig oda lehet jönni számot kérni. Arra pedig, hogy hogy sikerült ennyi ideig az érdeklődés központjában maradni, azt tudom mondani, hogy sosem játszottam szerepet, önazonos vagyok, hiteles, őszinte. Így könnyen tudnak velem azonosulni az emberek. Mindig alkalmazkodtam az aktuális piaci helyzethez. Sose mondtam, hogy a legjobb dj vagyok, de én vagyok az, aki a legtöbbet teszi a sikerért – mondta Bárány.

Sz. Gy.