75 kamera őrködik Vecsés biztonsága fölött

A közbiztonság javítása és az értékek megóvása érdekében a képviselő-testület tavaly döntött a városi térfigyelő kamerarendszer teljes felújításáról.


Vecsés az első települések közét tartozott a térségben, ahol kamerákat telepítettek a közterületekre, de az elmúlt évek alatt annyit fejlődött a technika, hogy indokolttá vált a régi eszközök cseréje. A korszerűsítés tavaly kezdődött és idén nyáron ért véget, a teljes felújítás a tervezést követően két ütemben valósult meg, mintegy nettó 30 millió forint értékben.

Az első ütemben 40 kamerát cseréltek le modernebb eszközökre, a második ütemben további 35 új kamerát üzemeltek be, így összesen 75 készülék figyeli a város közterületeit. A legtöbb helyszínen fix egységeket telepített a kivitelezést végző cég, az úgynevezett dómkamerák csak azokon a helyszíneken lettel felszerelve, ahol indokolt a 360 fokos felvételek készítése. Ilyen például a Szent István tér, ahol a fix kamerák mellett az egész teret pásztázó dómkamerákkal is találkozhatunk.

Az új kamerák lényegesen jobb minőségű képet adnak elődeiknél, a korszerűsítés egyik fontos szempontja volt, hogy az éjszakai felvételek minősége is javuljon, ezért olyan eszközöket választottak, melyek éjjellátó képessége is megfelel a mai kor elvárásainak. Az új kamerák jól teljesítenek a sötétben, éjszaka is kimagaslóan jó felvételeket készítenek, aminek köszönhetően például egy éjszakai rongálás esetén is könnyen beazonosíthatók az elkövetők.

A közbiztonsági térfigyelő rendszer működésében jelentős változás, hogy több megfigyelőközponton is elérhetővé váltak a felvételek. A rendszer üzemeltetésére az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal, amely eredményeként a Vecsési Rendőrőrs mellett a Monori Rendőrkapitányságon is kialakítanak egy térfigyelő munkaállomást – ez a kezdeményezés egy regionális térfigyelő hálózat kialakításának a kezdete is egyben. A rendőrség munkatársai mindkét helyszínen visszanézhetik és kimenthetik a felvételeket, emellett a közterület-felügyelők is visszanézhetik a felvételeket, a polgárőrség pedig a kamerák által továbbított élő képek megfigyelésére kapott jogosultságot.

A szakemberek szerint a térfigyelő kamerák a leghatékonyabb bűnmegelőzési eszközök. Nem elhanyagolható szempont, hogy nem csak a bűnesetek bizonyításában van fontos szerepük, hanem a megelőzésben is. A tapasztalatok szerint – melyek statisztikai adatokkal is alátámaszthatók – jelentősen csökken, esetenként meg is szűnik a bűnözés azokon a helyszíneken, ahol kamerák figyelik a közterületeket.

varga