Folyamatosan bővül a sportkomplexum a Sándor-tanyán

A tavaly átadott műfüves pálya mellett, új élőfüves focipályával és futókörrel bővül a Sándor-tanyán lévő sportkomplexum.

A tervek szerint 3-4 éven belül lelátó és székház is lesz a területen, amely nem csak a labdarúgók, hanem más sportágak képviselőinek is számos lehetőséget biztosít majd a felkészülésre, versenyzésre.

– Olyan tervet hoztunk létre, amelynek keretében a mostani centerpályánkat át tudjuk adni a lakosságnak tömegsportra. Fejleszthettük volna a mostani pálya környezetét is, de mivel adottak a terület határai, nem igazán lehetett volna terjeszkedni. Egy teljesen új öltözőt is kellett volna építeni, hiszen abban, ami most van, még gyerekként én is öltöztem. Így amellett döntöttünk, építünk egy újat, ahol nagyobb területtel számolhatunk – mondta Czibolya Zoltán, a városi Sportbizottság elnöke.

A képviselő elárulta, nem csak a labdarúgást fogja kiszolgálni az új komplexum, hanem a Vecsésen egyre inkább népszerűbb íjászok is tudnak majd ott gyakorolni a számukra kialakított pályákon, de persze bármelyik sportegyesület használhatja, ha elkészül.

– A jövőben a jelenlegi centerpályát a tervek szerint bárki használhatná, egyébként is szeretnénk minél több olyan beruházást megvalósítani, amelyek a lakosságot szolgálják. Konkrétum még nincs, hogy milyen lehetőségek lesznek, de igyekszünk minél szélesebb körben gondolkozni – mondta a képviselő.

Az új pályára valószínűleg a városon keresztül lehetne majd eljutni, de azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy idővel az M0-ásról is kiépülhet egy bekötő út.

– Amikor a megye első osztályban, vagy egy osztállyal feljebb játszottunk, megfigyelhettük, hogy a legtöbb városban, településen, a város szélén vannak a sportkomplexumok, stadionok, olyan helyen, ahol idővel kényelmesen lehet majd fejleszteni. Az új, illetve a régi pálya fejlesztései között nincs prioritás, hiszen a Sándor-tanyán épülő komplexum egy 3-4 éves projekt – mondta Czibolya.

– Úgy gondolom, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy a város ne csak a saját pénzét használja fel, hanem ha bármilyen állami támogatást igénybe tudunk venni – legyen az útfelújítás, bölcsőde-, óvodafejlesztés, – egészségügy, vagy sportberuházás – azt ki kell használni. Az elmúlt 5-6 évben körülbelül 300 millió forintot gyűjtöttünk taotámogatásból. Ezt az összeget nem működésre használtuk fel, hanem beruházásokra, amelyekkel értéket teremtettünk a város számára, lehetőséget biztosítunk a sportolni, mozogni vágyó idősebbeknek és fiataloknak egyaránt, mind a tömegsport, és a versenysport területén – összegzett az elnök.

SzgY, fotó: ifj. Kortye Vilmos