Két hónap után megszűntek a kijárási korlátozások és Vecsésen is újra indult az élet. Nagyon vártuk már, de nem szabad elfelejteni, a koronavírus nem tűnt el, ezért fontos, hogy továbbra is kövessük a járványügyi szabályokat.
Az egész ország területére kihirdetett vészhelyzet bejelentését követően az 54. napon enyhített a kormány a koronavírus-járvány lassítása miatt meghozott korlátozó intézkedéseken. A vírus berobbanását eddig sikerült elkerülni Magyarországon, ami elsősorban annak köszönhető, hogy időben születtek meg a korlátozó intézkedések, melyeket a lakosság a sokszor csalóka látszat ellenére is fegyelmezetten betartott. (A szegedi egyetem felmérése szerint az elmúlt két hónapban 90 százalékkal csökkentek a személyes találkozások Magyarországon.)
A megbetegedések többségét a fővárosban és Pest megyében regisztrálták, így ezek figyelembevételével választották szét a vidékre illetve a fővárosra és környékére vonatkozó enyhítő szabályokat. Vidéken már május 4-én, a fővárosban és Pest megyében két héttel később, 18-án lazítottak az intézkedéseken: időkorlátozás nélkül kinyithattak az üzletek, megnyitották az éttermek és kávézók teraszait, kerthelyiségeit és a szabadtéri strandok is látogathatók. Az enyhítések hatására Vecsésen is újra szabadabb életet élhetünk.
A korlátozások feloldásának egyik fontos pontja, hogy a városban is fokozatosan újraindultak a szakrendelések, így a betegek hosszú idő után újra személyesen jelenhetnek meg a vecsési egészségügyi intézményben.
A sportolók számára is kedvező hírek érkeztek: az egyesületi tagok előtt megnyitották a pályákat és a sportolásra alkalmas csarnokokat, ahol bizonyos szabályok betartása mellett újraindulhattak az edzések. Ezzel egy időben a lakosság által előszeretettel használt szabadtéri labdázók is megnyíltak. Ezeken a helyszíneken azonnal felpezsdült az élet, a fiatalok és az idősebbek egyaránt nagyon várták már, hogy a jó idő beköszöntével a szabadban sportolhassanak.
A kisgyermekes családok is örülhettek, hiszen a játszótereket is újranyitották. A létesítmények több mint 6 hétig voltak zárva, ezért a nyitás előtt rendbe tették a homokozókat és az összes játékot fertőtlenítették a családok biztonsága érdekében.
Lapzártánk előtt a kormány már a vészhelyzet megszűntetéséről tárgyalt, az iskolákban és az óvodákban is enyhítések várhatók. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az élet minden területén nagyobb szabadságot kapunk, mindezek ellenére még korai lenne fellélegezni, mert a járvány nem múlt el és továbbra is veszélyt jelent a lakosságra. Bár sokan félvállról veszik a koronavírust és mivel az országban – szerencsére – nem torkollt tömeges katasztrófába a járvány, félő, hogy akik csúcsidőben sem vették komolyan a szabályokat, eztán még kevésbé fogják. Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy amiről csak hallomásból értesülünk, és nem velük történik meg, az nem is létezik. A koronavírus ennek ellenére – bár szabad szemmel nem látható – nagyon is valós és még mindig itt van közöttünk. A Covid–19 ellen továbbra sincs oltóanyag, ezért a terjedését csak az óvintézkedések segítségével tudjuk kordában tartani. Mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy továbbra is betartsuk a játékszabályokat, azaz továbbra is minimalizáljuk a kapcsolatainkat, viseljünk maszkot ott, ahol ez előírás és ahol úgy érezzük, hogy indokolt. Gyakran mossuk meg vagy fertőtlenítsük a kezünket, és tartsuk meg egymástól az ajánlott távolságot. Továbbra is vigyázzunk az idős korosztályra és a krónikus betegekre, hiszen ők a leginkább veszélyeztetettebbek.
Varga Norbert













