„Él bennem a segítő szándék, hogy tegyek valamit a szülővárosomért”

Január 28. óta új társadalmi megbízatású alpolgármestere van Vecsésnek. A képviselő-testület Szlahó Csaba polgár­ester javaslatát egyhangú döntéssel elfogadta és megvá­lasztotta Frühwirthné Halász Melindát, akivel a jelölése körülményeiről és a rá váró feladatokról beszélgettünk.

– Az alpolgármester személyére a polgármester tesz javaslatot, csak ezt követően dönthet a képviselő-testület. Minek köszönhető, hogy önre esett Szlahó Csaba választása?

– Talán az elmúlt 10 év munkája alapján, amit a vecsési közéletben elvégeztem, gondolhatta úgy polgármester úr, hogy alkalmas lehetek erre a feladatra. Tíz évet dolgoztam képviselőként a német nemzetiségi önkormányzatban és öt évet a városi önkormányzatban, ezalatt a kollégákkal és a választópolgárokkal is jó kapcsolatot tudtam kialakítani. Emellett több fejlesztéssel kapcsolatban is voltak szakmai javaslataim, és ezeknek a megvalósításában is aktívan részt vettem. Polgármester úr döntésében még az is közrejátszhatott, hogy a politikai életben viszonylag alacsony a nők képviselete, ezért ezzel a döntéssel azt is próbálja hangsúlyozni, hogy fontos a nők részvétele a város politikai életében.

– Hogyan történik az alpolgármester jelölése? Gondolom, nem olyan egyszerű, minthogy egyszer csak csörög a telefon, a polgármester van a vonalban és megkérdi, lenne-e a város alpolgármestere?

– Az önkormányzat állásfoglalást kért a kormányhivataltól, hogy elegendő-e Tábori Ferenc úr személye az alpolgármesteri tisztségre, mivel ő nem választott képviselőként van jelen a testületben. A kormányhivatal jelezte, hogy a polgármester teljes értékű helyettesítését csak olyan alpolgármester láthatja el, aki aláírási joggal is rendelkezik, ilyen személy pedig csak a megválasztott képviselők közül kerülhet ki. Ezt követően több jelölt is felmerült, a frakción belül többször is egyeztettünk, mire kialakult a megegyezés és támogatták a személyemet a képviselőtársaim, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat.

– Könnyen rábólintott a felkérésre?

– Nem volt sok időm a gondolkodásra, néhány nap alatt kellett meghoznom a döntést. Akkor sem lett volna jobb, ha egy hónapig rágódom rajta, hosszabb idő alatt sem tudtam volna több érvet felsorakoztatni a döntésem mellett. Annak idején a képviselői munkát is azért vállaltam, mert él bennem a segítő szándék, hogy tegyek valamit a szülőváro­somért és az itt élő lakókért, alpolgármesterként pedig többet tehetek Vecsésért.

– Mit szólt a családja, amikor megtudta, hogy ön lehet az új alpolgármester?

– A férjem erre azt mondta, bárhogy is döntök, támogatni fog, és ez nagyon jól esett. A családunkra korábban is az volt a jellemző, hogy mindenben segítettük egymást. Amikor a gyerekek kicsik voltak, akkor én adtam föl az állásomat és otthon maradtam a családdal, később pedig kötetlenebb munkát vállaltam, hogy többet legyek a gyerekekkel. Ők már nagyobbak, így most már én is több munkát vállalhatok. Nagy ajándék, hogy élnek és egészségesek a szüleink, így a gyerekekkel kapcsolatos teendőinkben ők is tudnak segíteni, ha arra van szükség. Szerencsére támogató család áll mögöttem, ennek is köszönhetem, hogy igent mondhattam a felkérésre.

– Pontosan milyen feladatok várnak önre alpolgármesterként?

– Polgármester úrral és alpolgármester úrral hamarosan egyeztetni fogjuk, hogy pontosan melyek lesznek azok a területek, ahol számítanak rám. Rengeteg helyen és rendezvényen kell képviselni az önkormányzatot, így a protokolláris feladatokban biztosan szükség lesz a segítségemre. Emellett vannak egyéb feladatok is, amelyeket a szívügyemnek tekintek. Ilyen például, a közterületek és a zöldfelületek állapota, az illegális hulladéklerakatok felszámolása vagy az ivóvízproblémák megszüntetése hosszú távon. Mindenképpen szeretném, ha ezeken a területeken eredményeket tudnánk elérni. Emellett nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet, ennek érdekében is szeretnék lépéseket tenni a jövőben.

Varga Norbert, fotó: Katona Csaba