Nagy István agrárminiszter október 23. alkalmából az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adta át a 80 esztendős Dobrovitz Józsefnek a magyar agráriumban és a hazai lovassportban végzett több mint öt évtizedes szakmai munkájáért.
Elérzékenyültem, mert mostanában olyanok is kapnak kitüntetéseket, akik politikai ügyekért kapják. Őszintén mondom, én szakmai ember voltam, most is a szakmai munkámért kaptam a kitüntetést, mert vannak, akik tudják, hogy ki vagyok, ki voltam, így talán nem meglepő, hogy elérzékenyültem – mondta a friss kitüntetett.
– Ősi sváb vagyok és ezt vállaltam is mindig, pedig svábnak lenni az 50-es, 60-as években nem volt dicsőség. Édesanyám fiatalon elvesztette az édesanyját, zárdába került és műveltebb lett, mint a többi sváb. 1939-es születésű vagyok, tizenegyen voltunk a faluban barátok, akik összetartottunk, de én már tizenegy éves korom óta dolgozom, miután édesapámat elhurcolták – emlékezett vissza arra milyen nehéz is volt az elindulás a sikerek felé vezető úton.
Elárulta, a memóriája néha kicsit megtréfálja, hiszen van, hogy az utolsó 30 évről szinte semmit nem tud, de amikor bevonult katonának meg az onnan számított 8-10 évre napra pontosan emlékszik.
A Dobrovitz név a sikerek mellett mára egybeforrt a lovakkal is. De vajon honnan ez a nagy szeretet irántuk?
– A svábok között azaz ember, akinek lesoványodott lova volt, még elment, de akinek nem volt lova, az nem minősült komoly embernek. A férfiembernek a lova volt a minősítése– mondta a jelenlegi legidősebb Dobrovitz.
Az életét gyermekkorától a lovak határozták meg, hiszen már hetediktől kezdve dolgozott.
– A munka határozta meg már akkor az életem. Piacoztam, a Ferencvárosban paradicsomot árultam, a legények között az ezért kapott pénzből igazi menő voltam – emlékezett vissza. A zöldségek aztán későbbi életében is elkísérték, hiszen a Kertészeti Egyetemen oktatott termesztéstant és fermentációelméletet.
Ugyanakkor ez az életpálya a lovak nélkül nem jöhetett volna létre, hiszen azzal vitte az árut a piacra, meg később a konzervgyárba. Ezt pedig jó lovak nélkül nem lehetett. Édesapja a magyar lovaspólócsapatnak volt a tagja, így őt is hamar beszippantotta ez a közeg, de a gyermekei közül ez már nem mindegyikre igaz.
– A lóhoz születni kell, ami az én példámon látszik. Tamás fiamat nem érdekli a ló, míg a Józsi még egyéves sem volt, amikor ráültettem a csikóra, de az hírtelen elindult, én meg nagyon megijedtem. Végül a csikó nekirepült egy trágyarakásnak, a gyerek meg leesett. Megijedtem, mit szólnak anyámék, a feleségem, de a gyerek csak nevetett miután leesett a lóról” – mondta azzal kapcsolatban, miként lehet megfertőződni a lovak szeretetével.
Egyértelmű, hogy aki lovakkal foglalkozik, az a legapróbb különbséget is észreveszi. De vajon mitől jó egy ló?
– Egy jó ló olyan, mint a jó kutya és ugyanúgy igényli is a szeretetet. Ami feladatot rábízunk, azt jól végzi. Amikor fiatal koromban piacoztam, szinte végig aludtam az utat a ferencvárosi hídig, a lovak maguktól mentek és soha nem okoztak balestet. Aludtam, de a fülem ébren volt, a paták kopogásából tudtam, hogy merre járunk – mondta Dobrovitz József.
Azonban nem csak a lovak tenyésztésében és a versenyzésben szerzett hírnevet, de a hazai rendezésű versenyek megszervezésében is jelentős érdemeket vívott ki magának.
– A nyolcvanas években a nemzetközi színvonal megelőzte a magyart. Az NDK-ba, Hollandiába eljutottunk, és bár versenyeket még nem nyertünk, de egész jó eredményeket értünk el. Ugyanakkor láttam, hogy a rendezésben is el vagyunk maradva, így elkezdtem versenyeket szervezni – mondta az indulásról.
De vajon miért épp a négyes fogat lett a Dobrovitzok névjegye? Az a király kategória, de úgy is mondhatnám, annak idején az urak is négylovas hintóval járták az országot – mondta félig viccesen.
A lovak szeretete már gyerekkorában kialakult és az elmúlt évtizedekben cseppet sem változott. De vajon mit tud adni az embernek egy ló, mit tanulhatunk tőlük?
– Nagyon hűséges és okos állatok. Előfordult, hogy a fiam egy versenyen azért nem nyert, mert az egyik ló hibázott, ennek ellenére a futam után odament az összes lóhoz és megpuszilta őket. Ugyanakkor a másik három ló megharapta azt az egyet, így büntetve őt a hibájáért – mondta az idős szakember, aki elárulta, a mai napig bármilyen lóhoz barátsággal közeledik.
SZGY
