Oláh László 2014-ben az MSZP-Együtt-DK szövetség pártlistájáról szerezte mandátumát, a választások óta a pénzügyi bizottság elnökeként, valamint a gazdasági- és a szociális bizottság tagjaként látja el képviselői feladatait.
– Kétezer hat óta három választáson szerzett mandátumot, de valamennyit pártlistáról érte el. Ez annak ellenére is jó eredménynek mondható, hogy a választókörzetében egyszer sem tudott nyerni.
– Vecsésen nehéz egyéni választókörzetet nyerni, mióta lecsökkent a képviselő-testület létszáma. Az új körzetek kialakítása óta a rendszerváltástól 2006-ig hagyományosan baloldalinak vélt városrészek semlegesek lettek, a lakók mindig az adott hangulatnak megfelelően szavaztak. Először 2002-ben az Andrássy telepen voltam jelölt, akkor ugyan nem jutottam be, de a bizottsági munkában külsős tagként részt vehettem. Abban a négy évben jobban bele láttam az önkormányzati munkába, mondhatjuk úgy is, hogy az volt a tanulóidő. Az évek múlásával aztán egyre többet foglalkoztam a közügyekkel, ezért a választási eredményeinket úgy is nézhetjük, hogy az elvégzett munka fejében kaptunk annyi szavazatot a lakosságtól, amennyivel be tudtam kerülni a képviselő-testületbe. Itt születtem és itt nevelkedtem, ezért szerencsésnek érzem magam, hogy Vecsésért dolgozhatok.
– Listás képviselőként nincs egy körülhatárolt körzet a városban, amelyért felelős lenne. Az önkormányzati munka szempontjából ez előny vagy inkább hátrány?
– Tény és való, a szabadság így nagyobb, hiszen nem kell rendszeresen egy adott körzet utcáit járnom. Akik ismernek, tudják, bárhol is laknak, megkereshetnek a problémáikkal. Sokszor érkeznek hozzám különböző észrevételekkel a lakók, amelyeket mindig jelzek a képviselőtársaimnak. Az eddigi tevékenységemre leginkább az volt a jellemző, hogy megoldásra váró problémákat tolmácsoltam a képviselő-testületnek.
– Legutóbb az MSZP-Együtt-DK szövetség jelöltjeként indult a választáson. A képviselő-testületben látszólag nincs ellentét a pártszínek miatt. Önnek mi a tapasztalata, mennyire könnyű vagy éppen nehéz együtt dolgozni a többségében jobb oldali képviselőkkel?
– Régebben voltak nézeteltérések, például 2006-ban inkább ez volt a jellemző. Volt néhány képviselő, akik egész más mentalitással álltak a dolgokhoz, mint a maiak. Ők már nem tagjai a testületnek, a közéletből is visszavonultak. Akkoriban is úgy gondoltam, mindegy hogy milyen párt tagjaként ül valaki az asztalnál, ha Vecsés érdekeit tartja szem előtt. Egyik utcában sem csak MSZP-s, Fideszes vagy Jobbikos szavazók laknak, hanem elsősorban emberek. Engem is sokan megkerestek, akik nem az én pártommal szimpatizáltak, de mivel tudták, hogy az önkormányzatnál tevékenykedem, megkértek, hogy segítsek megoldani a problémáikat. Én pedig megtettem, amit tudtam, mert nem azt néztem, hova húzzák az ikszet a szavazólapon. Sok ötletem volt az elmúlt évek alatt, ha jó dolgot tudtam javasolni, az idővel létre is jött. Polgármester úr és a képviselők is partnerként kezelnek, ez pedig minden település számára követendő példa lehetne.
– Említette, hogy az elmúlt évek alatt sok javaslatot tett, amelyek közül több is megvalósult. Mondana ezek közül párat?
– Olyan javaslatok voltak elsősorban, amelyek a választási programunkban is szerepeltek. Például azt kértük, hogy a lakosok számára is legyen elérhető és átlátható minden vecsési beruházás a tervekkel és a megvalósítással együtt. A másik fontos kérésünk volt, hogy lehetőség szerint helyi vállalkozókat bízzunk meg azokkal a munkákkal, amelyeket el tudnak végezni. Ez két okból is jó, egyszer mert a vállalkozó gyarapodik, később pedig a befizetett iparűzési adójával a város költségvetése is.
Fontos szempont volt, hogy ne pártérdekek mentén politizáljunk, hanem minden esetben a város érdekeit nézzük, a helyi dolgokról a magunk akaratából kell döntenünk, nem pedig felső nyomás hatására. Szerettük volna elérni, hogy az egészségügyi ellátás haszna elsősorban a helyiek megelégedését szolgálja. Nagyon sok vecsési pénzből és munkából épült fel szakorvosi rendelő, most pedig hasonlóképpen épül az új alapellátási központ. Abban nincs vita, hogy aki beteg azt el kell látni, de legalább az időpontkéréseknél részesüljenek előnyben a helyiek. A választási programunkban azt is leírtuk, fontos lenne egy új bölcsődét építeni, mert, ahogy a polgármester úr is mondta, egyre több a gyermek a városban. A napokban adták át az új intézményt, ami nem csak a gyermekek elhelyezésére jelent megoldást, hiszen a beruházás miatt a Városgondnok új helyre költözött, ahol ideálisabbak a körülmények a cég számára, ezzel együtt pedig a Damjanich utca forgalma is lecsökkent. Jó irányba halad a munkahelyteremtő ipari parkok nyitása is. A 0202-es út megépítésével lehetőségünk nyílik egy jelentős ipari terület kialakítására, ahol remélhetőleg sok új munkahely jön létre.
– Mit tenne a városért, ha a következő ciklusban lehetőséget kapna a folytatásra?
– Az egyik általam fontosnak vélt elképzelés, hogy kerékpárosbarát település legyen Vecsés. A közterületek méretéből adódóan a legtöbb helyen nem lehet kerékpárutat építeni, de a város legtöbb pontján kerékpársáv kialakításával tudnánk segíteni a kerékpáros közlekedést. Fontos feladat lenne a zöldterületek, pihenőparkok építése és a meglévők megőrzése. Sajnos évtizedekkel ezelőtt az volt az elsődleges szempont, hogy minél több építési telek találjon gazdára, a zöldfelületek kialakítására akkoriban nem fektettek hangsúlyt. A mai viszonyok szerint nagyon drága egy új park kialakítása, de ennek ellenére is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. Számomra és az önkormányzat számára is fontos egy körforgalom kialakítása a Lincoln utca és Lőrinci út kereszteződésében, amely egy nagyon forgalmas és balesetveszélyes csomópont a városban. Az egyre csapadékosabb időjárás miatt a vízelvezető rendszer átalakítása is fontos lenne. A vasútállomáson mosdókat kellene kialakítani, de a MÁV-val nagyon nehéz egyezségre jutni, pedig ez nem luxus, hanem alapvető igénye azoknak, akik vonattal közlekednek.
Valamennyi javaslatommal azt szeretném elérni, hogy Vecsés egy barátságos, a lakók számára élhető kisváros legyen.
Varga Norbert













