Városi ünnep

Június 14-én ünnepeltük Vecsés születésnapját, és tisztelegtünk a városalapító elődök emléke előtt.

A hagyományokhoz híven ezen a napon került sor a városi kitüntetések átadására is.

Több olyan jeles dolog hozott ide minket, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Örömmel ünnepeljük meg városunk születésnapját és tisztelettel adózunk azon sváb elődeink emléke előtt, akik letették településünk alapjait. Ilyenkor kerítünk alkalmat, hogy megköszönjük mindazok teljesítményét, akik kiemelkedő munkájukkal gazdagabbá tették városunkat és öregbítették hírnevét, valamint ma köszöntjük pedagógusainkat, akik sokat fáradoztak a jövő generációjának neveléséért, gyermekeink tanításáért – ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét Szlahó Csaba polgármester, majd felidézte Vecsés elmúlt években végbement fejlődését.

„Közösen átrajzoltuk városunk arculatát, mára helyben is színes kulturális programokat kínál a Bálint Ágnes Kulturális Központ. Több épületünk megújuló energiával üzemel, jelentősen nőtt az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma, jelentősen bővültek a sportolási lehetőségek, modern játszóterek várják a gyerekeinket, mindenhova elér a víz és csatornahálózat, mindenki portalanított utcákon érheti el otthonát, jelentősen bővült az igénybe vehető szakrendelések száma, mára már nem csak a piacon tudunk bevásárolni és több nívós vendéglátóhely nyitotta meg kapuit.”

– Mindannyiunk elemi érdeke, hogy az útirányt jól határozzuk meg, ezért a lakossági igényeket rendszeresen felmérjük és beépítjük programunkba. Arra azonban mindig ügyelnünk kell, hogy a pillanatnyi előnyökért ne áldozzuk fel a szavahihetőségünket. A biztonságos gazdálkodásra és a beváltható ígéretekre alapoztuk programunkat, így cselekedtünk a múltban, és ezt az elvet követjük a jövőben is, ha erre felhatalmazást kapunk majd – hangsúlyozta Szlahó Csaba.

A polgármester beszéde után a kitüntetések átadása következett.

Az év fiatal sportolója elismerést Lőczi Roland ökölvívó vehette át. A Vecsés SE sportolója több mint 80 mérkőzésen lépett ringbe az egyesület színeiben. Serdülő és junior korcsoportban is a magyar válogatott keret tagja volt. Kétszeres magyar bajnok, kétszeres diákolimpia országos bajnok.

Vecsés Sportjáért Érdemérem kitüntetésben részesült Simon Mihály. A Vecsés SE postagalamb-szakosztály vezetője 40 éve tevékenyen vesz részt Vecsés sportéletében, éveken keresztül az egyesület alelnöki tisztségét is betöltötte.

Köszönő Oklevél- kitüntetést vehetett át

Seres Imréné Belucz Mária óvodapedagógus. Pályafutását Vecsésen kezdte az I. sz Napközi Otthonos Óvodában, ahol 1982-ig dolgozott, jelenleg a Vecsési Mosolyország Óvoda óvónője, 2019. novemberében nyugdíjba vonul.

Vizvári Edit, a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola fizika és matematika szakos pedagógusa, aki 2013-óta igazgató-helyettesként aktívan részt vesz az iskolavezetőség munkájában, a tanórákon kívüli programok szervezésében és lebonyolításában.

Elismerő Oklevél- kitüntetésben részesült

Eszényiné Honti Krisztina, aki óvodapedagógusként 1988. augusztus 8-óta dolgozik a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvodában. Kedves, biztonságot sugárzó személyiségét a gyerekek és a szülők is nagyon szeretik.

Pleskovics Sándorné, aki 1983 augusztusa óta dolgozik a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatán. Diákok százait oktatta, nevelte hosszú és sikeres pályáján nagy tudással és szakértelemmel.

Antal Zoltán, a Vecsési Sportegyesület kézilabda-szakosztály vezetője. Vezetésével a férfi csapat 3 bajnokságot megnyerve, fokozatosan megerősödve a megyei bajnokságból az NBI-ig jutott.

Simon Ágnes gyémántdiplomás védőnő. Védőnői képesítése megszerzésétől (1954) nyugdíjazásáig Vecsésen tevékenykedett a csecsemő- és gyermek-, illetve anya- és nővédelem területén. Több ezer gyermek – ma már felnőtt – köszönheti neki életét, jóllétét.

Pro Urbe Posztumusz elismerő címet adományozott a képviselő-testület Brunner Józsefnek. A kitűnő zenész életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Munkássága veretes része Vecsés zenei életének. Több évtizeden keresztül aktív tagja volt a fúvószenekarnak, elnökhelyettese a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesületnek, vezetője, kiváló trombitása saját zenekarának a Brunner Zenekarnak.

A képviselő-testület Pro Urbe elismerő címet adományozott Brunner Ferencnek, aki 1982-től önálló kisiparos, több mint 30 család számára biztosít a mai napig is munkahelyet gépgyártó­üzemében. Egyebek mellett a KIOSZ vecsési szervezetének elnöke volt. 1990-től 1994-ig Vecsés Nagyközség önkormányzati képviselője, 1994-től országos német nemzetiségi önkormányzati képviselő, továbbá oszlopos tagja volt a Kulturverein (Kulturferein) Vecsésnek.

A kitüntetések átadása után az Újratelepítési Emlékmű koszorúzásával rótta le tiszteletét a város alapítói előtt a képviselő-testület, pártok helyi szervezetei, egyesületek és civilszervezetek.

A www.vecsesitajekoztato.hu oldalon bővebben is olvashat a városi ünnepről és a kitüntetettekről.

VT info