Modern bölcsődével gazdagodott Vecsés

Ünnepélyes keretek között adták át jú­nius 14-én dél­u­tán a Tipegők bölcsődét.

A pénteki átadón Szlahó Csaba köszöntötte a megjelent vendégeket és érdeklődőket. A polgármester kiemelte, az volt a városvezetés célja az új bölcsőde építésével, hogy segítse az itt élő családokat, ezen belül is a nők munkába való visszatérését, a család és a munkavállalás összeegyeztethetőségét. Megköszönte a munkát a beruházás valamennyi szereplőjének, majd hozzátette, hétfőn birtokba vehetik a gyermekek az új épületet.

A polgármesteri köszöntő után dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez. Elmondta, hogy Pest megyében több olyan pályázat is történt az elmúlt években, amelyek több évtizedes hiányt pótoltak. Kiemelte, hogy 60 egészségügyi szakrendelő épül vagy újul meg a megyében, a folyamatos lélekszámbővülés miatt pedig 28 településen épülnek óvodák és bölcsődék. Útépítésre és útfelújításra 11 milliárd forint támogatást biztosítottak, a kis- és középvállalkozások pedig több mint 9 milliárd forint támogatásban részesültek a pályázatoknak köszönhetően.

Dr. Szűcs Lajos hangsúlyozta, a pályázati lehetőségek egyik nyertese Vecsés volt, mert a város közel 1 milliárd forint támogatást nyert fejlesztésekre az elmúlt években. „Ez is azt mutatja, hogy a vecsési önkormányzat az elmúlt időszakban is azzal foglalkozott, hogy az itt élő emberek lehetőségeit minél jobban segítse, és elérje, hogy minél jobb körülmények között élhessenek” – mondta Szűcs.

A Tipegők bölcsőde építésére a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében kiírt „VEKOP-6.1.1 Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” tárgyú pályázaton 335,18 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, melyet saját költségvetéséből további 120,78 millió forinttal egészített ki. A Damjanich utca 34. szám alatti új bölcsőde 56 gyermek befogására alkalmas. Az 763 m2 alapterületű épületben a csoportszobák mellett helyet kapott egy modern melegítőkonyha és a gyermekek egészségét elősegítő sószoba is. Az épülethez tartozik egy 1600 m2 területű játszóudvar, 11 parkoló és 10 kerékpártároló. A bölcsődei eszközök beszerzése mintegy 27 millió forint pályázati támogatásból, a tetőszerkezetre szerelt napkollektor pedig 2,4 millió forint pályázaton kívüli forrásból valósult meg.

A kivitelezést helyi vállalkozók bevonásával a Reogroup Kft. végezte, a beruházást a Vecsés Városközpont-fejlesztő Projekt Nonprofit Kft. és az önkormányzat vagyongazdálkodási osztálya közösen bonyolította le.

Szöveg és kép: Varga Norbert