Határon átívelő barátság

Bálról a Körtvályfáji Bokréta Néptáncegyüttes nagy csoportja, Szász Magdolna és Szász Péter néptáncoktatókkal, valamint Antal Levente Mihály igazgató

A gernyeszegi Teleki Domokos Általános Iskola és a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola kapcsolata 2016-ra nyúlik vissza, mikor is a magyarországi iskola diákjai és tanárai első ízben érkeztek hozzánk.

Már akkor őszinte, baráti viszony alakult ki a két iskola pedagógusai és gyerekei között, így miután a vecsésiek másodszor is Gernyeszegre (Erdély) látogattak 2018-ban, elhatároztuk, hogy következő év tavaszán kapcsolatunkat tovább mélyítjük és mi is ellátogatunk Vecsésre.

Alapos és kitartó előkészületek után látogatásunk 2019. április 30. és május 4. között történt meg, 37 diák, 4 pedagógus és 4 szülő részvételével. Küldöttségünk tagjai a Körtvélyfáji Általános Iskola (Gernyeszeg község) diákjai és a helyi Bokréta Néptánccsoport táncosai, így látogatásunk egyrészt partneriskolai tapasztalatcsere, másrészt a tánccsoport magyarországi turnéja is volt egyidőben.

Hogy milyen volt az az 5 nap, azt én, felnőttként csak egyszerűen csodálatosnak, kitűnőnek minősíthetem. Minden legalább olyan jó volt, vagy talán még jobb, mint amilyennek megterveztük. Vendéglátóink, a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola tanári-, szülői- és gyerekközössége mindent elkövetett azért hogy, ottlétünk felejthetetlen legyen. Első perctől, a fogadásunktól a közös programokon keresztül a búcsúzás reggeléig olyan testvéri szeretet és törődés vett körül bennünket, hogy az napjainkban ritkaság. Ottlétünk szépségét tetézte a szép idő, a visegrádi várlátogatás és bobozás, Budapest meseszép látványa (Citadella, Hősök tere, Városliget stb.), a Csodák Palotája, a Hagyományok háza, gyermekeink programjai a közös tanóráktól a táncházig, a stafétajátékoktól a focimeccsekig. Közös hetünk koronája az Andrássy iskola pénteki gálaműsora volt, amelynek igen magas színvonalához igazodott a Körtvélyfáji Bokréta Tánccsoport mintegy félórás produkciója, nyárádmenti, körtvélyfáji, vajdaszentiványi táncokkal, népdalokkal. Felemelő volt.

Köszönjük Andrássy iskola, köszönjük vecsésiek, ígérjük, hogy a következő együttlétünk Körtvélyfáján/Gernyeszegen, hasonlóan szeretetteljes, színvonalas lesz. Isten áldjon mindannyiunkat!

Körtvélyfája

Egy falu a mai Romániában Maros megyében (románul Periş). Első okleveles említése 1441-ből való Kerthwelfa néven. A falu nevezetes épülete a református templom. A kis templom építési ideje ismeretlen, a XIII–XIV. században épült. Az egyházzal csaknem egyidejű az iskola is, ahol kezdetben papok tanítottak. Lakóinak (1855 fő) többségét magyarok (1587 fő) alkotják.

Antal Levente Mihály, iskolaigazgató