Telepátia és jövőérzékelés – a parapszichológia, mint a rejtélyek világa

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató filmvetítéssel és beszélgetéssel egybekötött előadása

Időpont: 2019. március 29. 18 óra, Jegyár: az előadás INGYENESEN megtekinthető!

Megérzések és előérzetek. Kinek-kinek, így-vagy úgy, de biztosan voltak ilyen élményei. Kevesen tudják azonban, hogy ezeket a rejtélyes képességeket már több mint százötven éve eredményesen vizsgálja a tudomány, azóta pedig már sok mindent megtudtunk működésükről. Többek között azt is, hogy tudatunk magasabb dimenziójú észlelései mindennapi döntéseinkbe is beépülnek, az érzékszerveken túli észleléseinket pedig fejleszteni is lehet.

Ezeket a különös képességeket mutatja be Paulinyi Tamás izgalmas és közérthető előadása, amelyben több mint harminc éves kutatói munkásságára építve ismerteti meg a pa­ra­je­lenségek világát, mindezt a kísérleteiről készült filmfelvételekkel színesítve.

Az előadó 22 éve igazgatója és előadója a Szepes Mária fővédnökségével létrejött Szintézis Szabadegyetemnek, szakíróként több könyvet és több száz cikket jelentetett meg, továbbá a nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményességű Szintézis Pszi-Labor vezetője.