Következő írásunkban összefoglalót olvashatnak a Balla Péter Népdalkör téli híreiből.
Népdalkörünk télen is aktívan tevékenykedett, így decemberben – hagyományosan már 3. éve – énekeltünk a vecsési Mindenki karácsonyán, majd 21-én a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület karácsony- és újévváró ünnepségén vettünk részt a Hármashatárhegyen. Itt a kis karácsonyi összeállításunk előadása után meg is vendégeltek bennünket meghívóink. A helyszín csodálatos volt, a hegyen megmaradt a frissen esett hó, a bokrok és fák hófehér látványa szép élményt jelentett.
Egy rövid pihenő után január 27-én, a Kínai Hold Újév tavaszünnepen szerepeltünk a Millenáris Parkban, ezúttal is a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület felkérésére. Magyar népdalaink és Pesti János szóló citerásunk most is nagy sikert aratott az ázsiai nézők körében!

Idén a szokottnál későbbi időpontban, február 16-án ünnepeltük csoportunk születésnapját, amelyen közösen örültünk a betöltött 16. évünknek. Ez egy csoport életében nagyon hosszú idő, mi is sok változáson, nehéz időszakon mentünk keresztül, de még mindig együtt vagyunk! Az óévzáró-évnyitó rendezvényünkön Szeghalmi Ágnes művészeti vezetőnk számot vetett az előző év történéseiről, eredményeiről és vázolta az új év terveit a meghívott vendégeknek és a tagságnak. Katonáné Gergely Tünde alelnök pedig beszámolt az egyesület pénzügyeiről, az elnyert pályázatokról és a kilátásban lévőkről. Vékonyné Hegedűs Andrea alelnök vezette végig a rendezvényt, amelynek részeként felavattuk új tagjainkat, és egy kis műsort is adtunk a jelenlévőknek. Népdalkörünk és citerazenekarunk külön és együtt is megmutatta magát ebből az alkalomból az ünneplő közönségnek. Rendezvényünket a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület öt vezetőségi tagja is megtisztelte jelenlétével és egy gyönyörű kínai porcelán vázát ajándékoztak elnökünknek, Szeghalmi Ágnesnek.

Március 8-án Budapesten, a Gergely utcai idősek otthonában nőnapi előadás keretében énekeltünk a gondozottaknak. Már többedszer jártunk a kedves és hálás kis öregeknél, igazán jó érzés valami szívhez szóló dologgal megajándékozni őket! A fél órás műsor néhány dala most is könnyeket csalt az idősek szemébe, de voltak olyan énekeink is, amelyeken felszabadultan kacagtak. Ez a mondat jól kifejezi hitvallásunkat: „Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni.”
Aki kedvet és tehetséget érez népdalok éneklésére, és szeretne csoportunkhoz csatlakozni, a Bálint Ágnes Kulturális Központban keddenként 17.30 órától megtalál minket!
Mindenkinek nagyon szép tavaszt kívánunk!
Katonáné Gergely Tünde alelnök, fotók: Katona Csaba













